2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tízezrek tiltakoztak szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját.

A jobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson, amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is, a résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel, egyeseknél "áruló" felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak. A szövetségi kormány küldöttsége szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint 700 ezren vettek részt a tüntetésen.

A katalán függetlenség-párti tüntetők is jelen voltak.  EPA/ENRIC FONTCUBERTA
A katalán függetlenség-párti tüntetők is jelen voltak. EPA/ENRIC FONTCUBERTA

A jobboldalt megbotránkoztatta a kormány döntése, amellyel eltörölte a lázadás bűncselekményét és kevésbé súlyos büntetéssel járó bűncselekménnyel váltotta fel. Lázadás bűnében talált vétkesnek a bíróság kilenc katalán függetlenségpárti vezetőt, akiket kilenctől tizenhárom évig terjedő börtönre ítéltek a Katalónia 2017. évi elszakadási kísérletében játszott szerepük miatt.

A konzervatívok bírálják a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt is, amely súlyosbítja a nemi erőszak miatt kiszabható büntetést és könnyíti az egyéb szexuális bűncselekményekre kiróható enyhébb büntetéseket.

A legtöbb közvéleménykutatás szerint a PP esélyes a győzelemre az év végén esedékes általános választásokon, de a kormányzáshoz szüksége lesz a Vox támogatására. Májusban helyi és regionális választásokat tartanak Spanyolországban. 

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG