2p

A szombati az orosz-ukrán háború 500. napja. Hírösszefoglaló. 

  • Taktikailag jelentős előrehaladást ért el az ukrán ellentámadás Bahmut térségében, jelentős teret nyertek az ukrán erők a város északi és déli részén fekvő falvak közelében – közölte az Institue for the Study of War amerikai think-tank. Katonai tisztviselők megerősítették, hogy folytatódtak a támadó hadműveletek Zaporizzsja nyugati részén, valamint a Zaporizzsja és Donyeck megyék közötti határ mentén.
     
  • A brit védelmi minisztérium szokásos napi helyzetjelentése szerint is előrehaladást értek el az ukrán erők, miközben a tárca feltételezése szerint az orosz védők rossz morállal küzdenek, szétszórt egységekben, és csak korlátozottan képesek érdemi csapásokat mérni az ukrán tüzérsége.  A jelentés szerint az orosz vezetés szinte bizonyosan politikailag elfogadhatatlannak tartaná Bahmut feladását, ugyanakkor nagy valószínűséggel már csak kevés bevethető tartalék áll rendelkezésre.
     
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendkívül sikeresen tárgyalt Törökországban. Miután Recep Tayyip Erdogan elnökkel, török kollégája támogatásáról biztosította Ukrajna NATO-törekvéseit, úgy fogalmazva, hogy „nem kétséges, hogy Ukrajna megérdemli a NATO-tagságot”. Erdogan ugyanakkor ismételten a béketárgyalások megkezdésére szólította fel a feleket.

Ügyesen tárgyalt. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Ügyesen tárgyalt. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

  • Joe Biden amerikai elnököt emberi jogi csoportok és saját pártjának tagjai is elítélték, miután beleegyezett, hogy kazettás bombákat küldjenek Ukrajnába. A kazettás bombák nincsenek betiltva, de több mint 100 ország saját hatáskörében lemondott használatukról, például Németország és az Egyesült Királyság is.
     
  • Az ENSZ hivatalosan is ismételten elítélte az orosz-ukrán háborút a civil áldozatok rendkívül magas száma miatt. A nemzetközi szervezet számai szerint Oroszország inváziója óta hivatalosan több mint 9000 civil, köztük több mint 500 gyermek vesztette életét. Szakértők korábban már figyelmeztettek, hogy a valós szám valószínűleg jóval magasabb.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG