2p

Érvényben maradnak Washington Ukrajna iránti kötelezettségvállalásai, az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is támogatni fogják Ukrajnát - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök kedden Varsóban.

Biden az Andrzej Duda lengyel elnökkel a varsói elnöki palotában folytatott négyszemközti megbeszélés után, a lengyel és az amerikai küldöttség plenáris tárgyalásai előtt nyilatkozott. Megerősítette, amit tavaly márciusi varsói látogatása során mondott, miszerint az Egyesült Államoknak szüksége van Lengyelországra és viszont - írja összefoglalójában az MTI.

"Szükség van az európai biztonságra, ez alapvető és a legnagyobb következményekkel bíró téma" - fogalmazott Biden. "Érvényben maradtak azok a kötelezettségvállalások, amelyeket az Egyesült Államok és szövetségesei Ukrajna támogatásáról tettek" - hangsúlyozta.

Andrzej Duda lengyel államfő katonai tiszteletadás mellett fogadta Joe Biden amerikai elnököt a varsói államfői rezidencián 2023. február 21-én. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Andrzej Duda lengyel államfő katonai tiszteletadás mellett fogadta Joe Biden amerikai elnököt a varsói államfői rezidencián 2023. február 21-én. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

"Kritikus jelentőségűnek" nevezte a lengyel-amerikai kapcsolatokat. "Fegyveres erőink továbbra is Lengyelországban maradnak, most új stratégiai partnerséget építünk" - jelentette ki. Lengyelországban jelenleg mintegy 10 ezer amerikai katona állomásozik állandó rotációs jelleggel, köztük vannak F-15-ös vadászgépek pilótái és a Patriot rakétarendszert kezelő légvédelmisek is.

Duda: "A szabad világ nem felejt"

Andrzej Duda felszólalásában kitért Biden előző napi meglepetésszerű kijevi látogatására, amelyet rendkívüli gesztusnak nevezett nemcsak Ukrajna iránt, de "azok felé is, akik egy szuverén országot támadnak". A látogatás annak jele volt, hogy a szabad világ nem felejt - fogalmazott Duda.

Duda az MTI tudósítása szerint bejelentette: a 2025 első felében esedékes lengyel európai uniós elnökséget a transzatlanti kapcsolatok szorosabbá tétele jegyében akarják szervezni, az erről szóló határozatot Lengyelország idén májusban fogja kezdeményezni.

"Több Amerika Európában, az EU és az Egyesült Államok erősebb együttműködése gazdasági és biztonsági témákban, mindez nagyon fontos számunkra" - jelentette ki. A lengyel történelmi tapasztalatokra utalva Duda kulcsfontosságúnak nevezte az Egyesült Államok szerepét Európa biztonsága szempontjából.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Reménytelen helyzetben van a magyar gazdaság: itt a friss adat
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
Pesszimisták a beszerzési menedzserek, a GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG