3p
Ő azt tanácsolja, London ne fizessen az EU-nak.

Donald Trump hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kifejtette: Nagy-Britannia helyében ő nem fizetné ki az Európai Uniónak a Brexit után még fennmaradó, 39 milliárd fontra (több mint 14 ezer milliárd forintra) becsült pénzügyi kötelezettségeket. Hozzátette: azt tanácsolta Theresa Maynek, hogy ehelyett perelje be az Európai Uniót, mivel ezzel a brit kormány komolyabb mennyiségű "munícióhoz" jutna a tárgyalásokon. Trump szerint még "most sem késő", hogy London megfogadja e tanácsot.

Az amerikai elnök alig burkoltan arra is biztatta a brit kormányt, hogy ha nem tud elérni "tisztességes egyezséget" az EU-val, akkor megállapodás nélkül lépjen ki az unióból.

Még mindig Farage-t élteti

Az amerikai elnök szerint a brit kormány hibát követett el azzal, hogy nem vonta be Nigel Farage-t a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokba. Nigel Farage a brit politika legradikálisabban EU-szkeptikus vonulatának zászlóvivője, korábban az EU-ellenes UKIP vezetője. Nem egészen két hónapja alapított új pártja, a Brexit Párt az első helyen végzett a május 23-án tartott brit európai parlamenti választásokon. Trump a The Sunday Timesnak adott interjúban kijelentette: nagyon kedveli "Nigelt", aki "nagyon okos ember".

Az amerikai elnök szerint mindezek alapján hiba volt, hogy a konzervatív párti brit kormány nem vonta be Farage-t az Európai Unióval folytatott Brexit-tárgyalásokba, mivel Nigel Farage "sok mindennel hozzá tudott volna járulni" e tárgyalási folyamathoz. Trump szerint ennek ellenére nem fogják bevonni Farage-t a Brexit-folyamatba, pedig a brit kormány "nagyon jól járna, ha ezt megtenné, csak erre még nem jött rá".

Donald Trump nem először fejezi ki nagyrabecsülését Nigel Farage iránt. Elnökké választása után a brit politikusok közül elsőként Farage-t fogadta, és rögtön komoly diplomáciai botrányt is keltett azzal a Twitter-bejegyzésével, hogy Nigel Farage lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete.

Ezt a felvetést a Downing Street annak idején feltűnően indulatos közleményben utasította vissza, hangsúlyozva, hogy a washingtoni nagyköveti poszton "nincs üresedés", és a brit nagyköveteket "alapelvszerűen" Londonban nevezik ki.

Nem fogja vissza magát

A The Sunday Times által közölt interjú két napon belül második, amelyben az amerikai elnök nyíltan kifejtette véleményét sarkalatos horderejű brit belpolitikai kérdésekben.

A The Sun című konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak adott, szombaton megjelent interjúban Trump kijelentette, hogy Boris Johnson volt brit külügyminiszter - a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere - "nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May távozó miniszterelnök utódjaként a Konzervatív Párt és a brit kormány élén.

A The Sun elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el, és a The Sunday Times is azt írta a vasárnap közölt újabb interjú bevezetőjében, hogy az amerikai elnök "drámai módon elszakadt a diplomáciai konvencióktól", "áttaposva" a brit belpolitika területére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG