2p

2022 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 3,3 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,2 százalékkal nagyobb volt az augusztusinál. A III. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 26,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2022 szeptemberében az előző év azonos hónapjához képest:

  • Az építményfőcsoportok termelése közül az épületeké 3,3 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal kisebb volt.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,5, az egyéb építmények építésében 8,2 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 13,1 százalékkal emelkedett.
  • A megkötött új szerződések volumene 20,9 százalékkal visszaesett a 2021. szeptemberi bázishoz képest. Az épületek építésére kötött szerződéseké 5,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 34,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
  • Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 8,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 15, az egyéb építményekre vonatkozóké 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Jóval kevesebb új szerződést kötnek. Fotó: Pixabay
Jóval kevesebb új szerződést kötnek. Fotó: Pixabay

2022 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

  • Az építőipari termelés 4,8 százalékkal bővült.

Építőipari termelői árak:

  • A III. negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében és a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben hasonló mértékben (28,0 és 27,7 százalékkal), az egyéb építmények építése vonatkozásában 22,1 százalékkal nőttek az árak a 2021. III. negyedévihez mérten. Az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, különösen egyes építőanyagok jelentős drágulása okozta.
  • Az építőipar árai 5,2 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG