3p
Kettőtől tizenegy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a törvény szerint a tavalyi dunai hajóbaleset miatt.
A Clark Ádám úszódaru az elszállítást végző uszályra emeli a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát 2019. június 11-én. (MTI/Lakatos Péter)

A bíróságok jövő heti tárgyalási jegyzéke szerint március 11-én, szerdán kezdődik a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának büntetőpere; az előkészítő ülésre kerül sor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vád szerint C. Y. vádlott, mint a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya 2019. május 29-én az esti órákban egyedül vezette a hajót. Amikor elérte a Margit híd előtti vízszakaszt, a vádirat szerint legalább 5 percig nem a hajó vezetésére koncentrált. Ez idő alatt a Viking Sigyn összeütközött a Hableány sétahajóval, majd maga alá gyűrte. A baleset következtében 27-en haltak meg, egy ember eltűnt.

Az ügyészség a vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolja.

Az ukrán kapitány ellen tavaly novemberben emeltek vádat, az ügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekményeket a törvény kettőtől tizenegy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti. A kerületi ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönbüntetésre és 9 év vízi járművezetéstől eltiltásra a vádlottat, abban az esetben, ha a bűnösségét a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

A Hableányon tartózkodó utasok és személyzet közül két magyar és 25 dél-koreai állampolgár vesztette életét, további egy dél-koreai személyt eltűntként tartanak nyilván.

A vádirat szerint a vádlott, egy 64 éves ukrán férfi 1975 óta hajózik a Duna egész szakaszán. A vádlottnak 1989 óta van hajóskapitányi képesítése, 2000. óta egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában áll, mint hajóskapitány. A férfi érvényes rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezik.

A Hableány katasztrófájával összefüggésben, de az előzőekben ismertetett ügytől elkülönítetten rendelt el idén januárban bűnügyi felügyeletet a bíróság  segítségnyújtás elmulasztása miatt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó (Viking Idun) kapitányával szemben. Az ügyészség január végi tájékoztatása szerint a szintén ukrán állampolgárságú kapitányt a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt. A férfi a rendőrség idézésére önként jelent meg a hatóság előtt. A nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette és előterjesztést tett a letartóztatására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG