A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint júniusban a kivitel értéke 2041 milliárd forintot (6902 millió eurót), a behozatalé 1817 milliárd forintot (6140 millió eurót) tett ki. Forintértéken számolva az export 17, míg az import 14 százalékkal tudott bővülni az előző év azonos időszakához képest. A kétszámjegyű bővülésben közrejátszott, hogy júniusban a forint az euróhoz mérve 10,1, a dollárhoz képest 26,5 százalékkal értékelődött le a bázishónaphoz viszonyítva.
A külkereskedelmi mérleg az év hatodik hónapjában 224 milliárd forint aktívumot mutatott, ami az egyenleg 72 milliárd forintos javulását jelenti az előző év azonos időszakához képest. A júniusi kivitel 75, a behozatal 72 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
Az év első felében a kivitel értéke 11 834 milliárd forint, a behozatalé 10 778 milliárd forint volt. A kivitel és a behozatal euróértéke 0,2, illetve 0,9 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 1056 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 28 milliárd forintos javulását jelenti a 2011. január–júniusi 1028 milliárd forintos aktívumhoz viszonyítva.
A külkereskedelmi termékforgalom májusban kezdődött növekedése júniusban tovább folytatódott. Az export és az import euróértékben 5,6, illetve 3 százalékkal növekedett. A külkereskedelmi adatok javulása mögött vélhetően a Mercedes-gyár termelésének beindulása áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Távozott a MOHU-vezér, esik a Mol
16 perce
-
Ennek a menő futócipőnek a vámok sem ártanak
28 perce
-
Virtuális csúcs lesz szerdán Trump, Zelenszkij és számos európai vezető részvételével
42 perce
-
Megvásárolnák a Google Chrome-ot, nagy pénzt ígértek a böngészőért
körülbelül 1 órája
-
Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
körülbelül 1 órája
-
Nemzetbiztonsági vihar az amerikai chipek körül
2 órája
-
Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
2 órája
Mfor.hu Top24
- Az albérletárakon is érződik az Otthon Start hatása?
- Megint fapadosra szállt Orbán Viktor – mutatjuk, hova repült
- Befejeződött a nyári aratás, vannak már számok is
- Kijött az Egyesült Államok új emberi jogi jelentése: a Szuverenitásvédelmi Hivatal is szerepel benne
- Megfordult a tendencia a Sziget fesztiválon
- Érdekes dolgokat mondott Magyar Péter egy lengyel lapnak
- A forint bepaprikázott kedden
Makro / Külgazdaság
Elkerülhetetlenek a megszorítások a választások után? Ma délután Klasszis Klub Live Bod Péter Ákossal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:03
Lapunk állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság
Fontos hírek érkeztek a német gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:02
Júliusban az előző havival megegyező 2,0 százalékos szinten maradt a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokon alapuló szerdai jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság
Áll a bál az Egyesült Államokban: Trump már keresi az új jegybankelnököt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 07:46
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy a Federal Reserve-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatlábakat szeptemberi ülésén, hozzátéve, hogy a Fed-nek már júniusban csökkenteni kellett volna a kamatlábakat.
Makro / Külgazdaság
Az elemzők se értik, mi történik Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 12:43
A vártnál is nagyobb mértékben romlott a hangulat a német gazdaságban.
Makro / Külgazdaság
A norvégok megint kaszáltak majdnem 70 milliárd dollárt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 11:53
Nemzeti vagyon gyarapítása norvég módra.
Makro / Külgazdaság
Drágább vagy olcsóbb lesz a tankolás szerdától?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:42
Becsapós kérdés.
Makro / Külgazdaság
Egy fegyverszünetet már aláírt Trump – az utolsó pillanatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:09
Néhány órával azelőtt, hogy élesedtek volna a „vám-atombombák”.
Makro / Külgazdaság
Kemény számok jöttek Oroszországból – ezért is akarhat tárgyalni Putyin?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 09:34
A kivitel csökken, a behozatal nő.
Makro / Külgazdaság
Mélyrepülésben a németek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:53
Még nem érte el a 2019-es szintet a légiutas-forgalmuk.
Makro / Külgazdaság
Meglepően optimista előrejelzés érkezett a vámháború hatásairól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 11:17
A WTO néhány hónappal ezelőtt prognosztizált csökkenés helyett a globális árukereskedelem növekedésre számít.
Heti top
- Van egy kis baj, ha most venne eurót 2025. augusztus 11. 18:30
- Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben 2025. augusztus 10. 08:57
- Putyin nem akárkit hívott fel 2025. augusztus 8. 13:36
- Kiakadtak a pedagógusok – óriási sztrájk készül Magyarország szomszédjában 2025. augusztus 11. 15:54
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Távozott a MOHU-vezér, esik a Mol
Esik a tőzsde, főleg a Mol miatt.
16 perce
Vállalat
Ennek a menő futócipőnek a vámok sem ártanak
32 százalékot nőttek az On bevételei.
28 perce
Vállalat
Megvásárolnák a Google Chrome-ot, nagy pénzt ígértek a böngészőért
34,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a Google Chrome böngészőjének megvásárlására a Perplexity AI.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Lezárult a nyomozás a Garzonház-ügyben, a rendőrség szerint nem történt hűtlen kezelés
10:10
-
Sior: rajzok haza 17.
08:11
-
Változik a Katona téri parkolóház parkolási rendje a következő napokban!
07:51
-
Kánikula tűző napsütéssel
07:34
-
Az egri városvezetés megfutamodása a Dobó térről: „ünnepi méltóság” a fedőneve a konfliktuskerülésnek
15:19
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Az elemzők se értik, mi történik Németországban
2025. augusztus 12. 12:43
-
Már majdnem egész Franciaország elesett
2025. augusztus 12. 12:58
-
Miért éppen Alaszka? Ezért lesz a távoli északon a Putyin-Trump csúcs
2025. augusztus 12. 18:31
-
24 külügyminiszter állítja ezt Gázáról, de a magyar nem
2025. augusztus 12. 17:15
-
Az orosz erők hirtelen áttörték az ukrán frontvonalat Pokrovsztól északra
2025. augusztus 12. 13:58
