3p
Szomszédunk megállapodott a hitelkeret összegéről, de a pénzt nem akarják elkölteni.
Ez a második olyan hitelkeret, amelyet nem akarnak felhasználni. Ugyanakkor az IMF delegációját nem mindenki látta szívesen az országban.

Románia kétéves elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal, a szerződést várhatóan októberben írják alá - jelentette be Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője.

A román fővárosban szerdán tartott sajtótájékoztatóján Schaechter elmondta, hogy a négymilliárd euró értékű hitelkeretet fele-fele arányban biztosítja az IMF, valamint az uniós végrehajtó szerv. Hozzátette, hogy Románia nem kívánja felhasználni a hitel összegét.

Tesztelik a kedvezményes áfát

Miközben Románia harmadik hitelszerződését készül megkötni a Nemzetközi Valutalappal, aközben Magyarország még augusztusban visszafizeti a hitelt. Ráadásul a Magyar Nemzeti Bank is bejelentette, hogy szintén előtörlesztenek.

Az IMF igazgatótanácsa várhatóan ősszel hagyja jóvá a megállapodást. Az IMF felfelé módosította a román gazdaság várható idei teljesítményét, így a bruttó nemzeti össztermék (GDP) korábban tervezett 1,5 százalékos növekedése helyett 2 százalékos GDP-bővüléssel számolnak 2013-ban. Schaechter szerint 2014-ben is folytatódik a román gazdaság növekedése, akkor 2,25 százalékos bővülést remélnek.

A küldöttségvezető szerint csak ideiglenes jellegű a román kormánynak azon döntése, hogy szeptembertől a kenyér esetében 9 százalékra csökkenti az általános 24 százalékos áfát. A román hatóságok megvizsgálják az intézkedés adócsalásra kifejtett hatását és az elemzések függvényében döntenek arról, hogy hosszabb ideig marad érvényben, vagy megszüntetik a kedvezményes áfát - magyarázta.

Victor Ponta román miniszterelnök korábban elismerte, hogy a nemzetközi hitelezők kételkednek az intézkedés sikerességében. Bejelentette, hogy 9-12 hónap múlva vizsgálják meg a kedvezményes áfa bevezetésének hatásait.

Folytatni kell a reformokat

Az IMF bukaresti küldöttségvezetője szerint Románia jelentős haladást ért el a gazdaság stabilizálásában az elmúlt két hitelmegállapodás során, és ezt a pénzpiacok is tudomásul vették. Ezt igazolja - folytatta -, hogy Románia alacsony kamatú kölcsönökkel képes finanszírozni gazdaságát.

Az új hitelszerződésért cserében Románia vállalta, hogy gyorsítja a megkezdett szerkezeti reformok végrehajtásának ütemét - tette hozzá, emellett Romániának fokozatosan szigorítania kell a pénzügyi fegyelmet. Így az idén az államháztartási hiány GDP-arányosan 2,3 százalék lesz, de a következő két évben 1 százalék alá szorítják vissza.

Átalakításokat várnak az egészségügyben

A küldöttségvezető szükségesnek nevezte a rossz hitelek rendezését, hogy a bankok bátrabban hitelezzék a román gazdaságot. A bukaresti hatóságoknak továbbra is kiemelt feladatként kell kezelniük a központi adminisztrációban, az önkormányzatoknál és főleg az egészségügyben felhalmozódott tartozások csökkentését, mert a kifizetések késlekedése kedvezőtlenül hat az egész gazdaságra, főként a kis- és középvállalkozásokra.

A küldöttségvezető szerint Bukarestnek növelnie kell az egészségügyi szolgáltatások minőségét, ennek érdekében hatékonyabbá kell tenni a rendszer működését és egészséges alapokra kell helyezni, figyelembe véve a társadalom elöregedését - magyarázta Schaechter.

Rámutatott: Románia jelentős tartalékokkal rendelkezik az energia és a közlekedési ágazatban, ezek kiaknázására minél több magánvállalatot kellene bevonni, és növelni kell az európai uniós pénzek lehívásának ütemét is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG