Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.

A gazdaság több mint felét kitevő fogyasztói kiadások a június végével záródott három hónapban 0,4 százalékkal nőttek (az előzetes adat 0,2 százalékos bővülésről szólt). A kormányzati kiadások stagnáltak, ahogy az előzetes számításokban is szerepelt. Az üzleti tőkebefektetések növekedésére vonatkozó adatot 1,3 százalékról 0,6 százalékra rontották. Japán évesített GDP-je a második negyedévben 2,2 százalékkal nőtt, a korábban közölt 1 százalék helyett. Ez volt az ötödik egymást követő éves szintű negyedéves növekedés.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csökkentek augusztusban az ipari termelői árak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:35
Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Makro / Külgazdaság Újabb húzóágazat fékezett be látványosan
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:30
Míg júliusban még az export és az import volumene is nőtt éves szinten, addig augusztusban mindkettő viszonylag nagyobb mértékben esett.
Makro / Külgazdaság Anime-hullámra ült a Nyugat, de a csillogás sok mindent eltakar
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 30. 05:44
Tarolnak az idei évben az európai és az amerikai mozikban is a távol-keleti animációs filmek. Minden idők legnagyobb globális bevételét elérő alkotása ebben a kategóriában egy kínai produkció lett, miközben napjaink egyik legnépszerűbb japán animéje is beköltözött a mozikba, és rekord nyitási eredményeket könyvelt el.
Makro / Külgazdaság Az MNB is aggódik a magyar ipar miatt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 15:16
A magyarországi ipar teljesítménye romokban hever, a többi régiós ország eközben jól teljesít, különösen a lengyelek – ennek okairól beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött a spanyol gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 14:31
Spanyolországban szakértők várakozásának megfelelően 15 hónapja a legnagyobb ütemre, 3 százalékra gyorsult az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex szeptemberben éves szinten a statisztikai hivatal hétfői közlése szerint.
Makro / Külgazdaság Tett egy megjegyzést Nagy Márton arról, mennyivel emelkedhet a minimálbér jövőre
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 13:29
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
Makro / Külgazdaság Degeszre keresték magukat a kínai cégek augusztusban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 12:51
Jókorát ugrott a profit a nagy kínai iparvállalatoknál, de nem minden szektorban ilyen jó a helyzet.
Makro / Külgazdaság „Magyar” vizet isznak majd Tanzániában is
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 12:24
És ezzel Európa biztonságát is javítjuk? Szijjártó Péter szerint igen.
Makro / Külgazdaság Orosz olajügyek: Trump adott egy kis haladékot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 09:01
A szerb állami olajcég kapott még nyolc napot – de a gondok ettől nem oldódnak meg.
Makro / Külgazdaság „Úgy hat, mint a heroin” – kemény korlátozás jöhet Németországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 29. 08:29
Korhatárt vezetne be a közösségi médiában a CDU és a CSU.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG