3p
Az amerikai elnökkel Helsinkiben folytatott csúcstalálkozó előtt az amerikai elnök hozta formáját: harsány üzenetet bocsátott ki a Twitteren, melyben saját országa korábbi politikáját szidalmazta Oroszország-politikáját illetően. Szokatlan lépés csúcstalálkozó előtt, az orosz külügyminisztériumnak mindenesetre tetszett.

Közvetlenül az amerikai-orosz csúcstalálkozó előtt Trump úgy nyilatkozott, hogy jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, miután saját országának korábbi ostobasága, ahogy fogalmazott, vezetett az ellenségeskedéshez. Saját országa korábbi politikáját, értve ezalatt elsősorban Obama elnökségének időszakát, eddig is gyakran szidalmazta, legyen szó akár az Iránnal kötött hathatalmi szerződésről, akár a párizsi klímaegyezményről.

Üzenet és válasz

Az Oroszországgal fennálló kapcsolat viszont kétségkívül a leglényegesebb kérdés lenne, és Trump hangsúlyozta is, hogy erre törekszik, sőt, hogy ezt több éve, hangoztatja, már elnökjelölt korában is síkraszállt emellett. A csúcstalálkozó előtt Trump küldött egy Twitter-üzenetet, miszerint az Oroszországgal való kapcsolat sosem volt rosszabb, és ez saját országa hülyeségének köszönhető, meg a választási beavatkozással kapcsolatos boszorkányüldözésnek. Szokatlan manőver egy csúcstalálkozó előtt az önostorozás, mindenesetre, mindenesetre az orosz külügyminisztérium lájkolta az üzenetet, és odaírta, hogy egyetért.

Választási beavatkozás

A két vezető először kettesben tárgyalt, csak tolmácsaik voltak velük, utána viszont egy nagy konferenciaasztalnál országaik más magasrangú vezetőivel ültek le, ahogy ez a kétoldalú találkozókon gyakran szokásos.

A nagy késéssel elkezdődött sajtótájékoztatón először mindkét részről elhangzott, hogy nincs oka a két ország közötti rossz viszony fenntartásának, egyetértenek abban, hogy javítani kellene azokat. Az első komoly kérdés ezek után a 2106-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás volt. Trump közölte, hogy ahogy korábban is állította, most is meg van győződve arról, hogy Oroszország nem avatkozott be közvetlenül az amerikai politikába, ezen belül a két évvel ezelőtti választási kampányba (nem is várhatta senki, hogy ebben a kérdésben más válasz legyen).

Az orosz elnök is hangsúlyozta, hogy nem volt orosz állami beavatkozás, más, nem az állam közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetek persze próbálkozhattak ilyesmivel, de az ő tevékenységük miatt nem vádolható az orosz állam. Ha Amerika egy demokrácia, mondta Putyin, akkor bíróságnak kell kimondania Oroszország érintettségét, mégpedig bizonyítékokra alapozva.

Szíria

A következő komoly kérdés Szíriára vonatkozott, hisz ott jelen van mindkét nagyhatalom, ha külön akcióban is, de mégis csak őt verték lett az Iszlám Államot. A sajtótájékoztatón azonban csak általánosságok hangzottak el: a szíriai menekültek megsegítése, humanitárius segély nyújtása Szírián belül, és Izrael azon igényének elismerése, hogy Szíria délnyugati sarkában, közel az izraeli határhoz ne állomásozzanak síita milíciák, sem irániak, sem a Hezbollah erői.

A sajtótájékoztatón nem derült ki végül is, hogy bármely kérdésben történt-e áttörés vagy komolyabb megegyezés, ezt lehet, hogy elsőre nem is akarták bejelenteni a felek. Amerika szövetségesei elsőre megnyugodhatnak, hogy nem köttetett őket megkerülve nagy megegyezés, ugyanakkor, ha történt lényeges közeledés a két vezető között, arról feltehetően más fórumon rövidesen nyilatkozni fognak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG