2p
A brit pénzügyminiszter szerint Nagy-Britanniának lenne mitől félnie, ha a többség a kilépésre voksolna.

George Osborne a BBC interjúműsorában kijelentette: a brit EU-tagság esetleges megszűnése nyomán Nagy-Britannia elveszítené ellenőrzését saját gazdasága felett, és ezzel elveszítene mindent.

Az Airbus lépne a britektől

A pénzügyminiszter az Airbus európai repülőgépgyártó kiterjedt nagy-britanniai üzemhálózatát említette annak illusztrálására, hogy mekkora tétje van a brit EU-tagságnak. Osborne szerint az Airbusnak szüksége van az akadálytalan hozzáférésre az EU belső piacához, különben nem éri meg neki a nagy-britanniai gyártás. Ezt nemrégiben az Airbus maga is megerősítette.

A cég, amely 25 brit telephelyen közvetlenül 15 ezer, a beszállítókkal együtt közvetve százezer brit alkalmazottat foglalkoztat, a brit gyártóbázisoknak körbeküldött felhívásában egyenes utalást tett arra, hogy ha a választók többsége a kilépésre voksol a népszavazáson, az kérdésessé teheti az Airbus jövőbeni nagy-britanniai beruházásait.

A felhívás szerint ugyanis az Airbus üzleti modellje teljes mértékben arra épül, hogy a cég minden korlátozás nélkül mozgathassa Európában termékeit, alkalmazottait és üzleti elképzeléseit, és ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, az nem javítaná az Airbus nagy-britanniai működésének versenyképességét.

Életveszélyes játék

Osborne mindezek alapján olyan hazárdjátéknak nevezte a Brexitet, vagyis Nagy-Britannia esetleges távozását az EU-ból, amelyet szavai szerint a brit gazdaság nem kockáztathat meg.

A miniszter úgy véli, hogy a Brexit a brit ingatlanpiacon is súlyos sokkot okozna. A pénzügyminisztérium számításai szerint ilyen népszavazási eredmény esetén az ingatlanárak 10-18 százalékkal zuhannának.

A pénzügyminiszter szerint a piaci elemzők ennél is borúlátóbb becsléseket tartanak érvényben. Felidézte a Fitch Ratings minapi helyzetértékelését, amelyben a hitelminősítő a nagy-britanniai ingatlanárak 25 százalékos zuhanását is lehetségesnek nevezte.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG