3p
Szijjártó Péter Szerbia után most Szlovéniában van, most is sok mindenről tárgyalt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Lazar Comanescu román külügyminiszter a Bledi Stratégiai Fórumon 2016. szeptember 6-án. MTI Fotó: KKM

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szlovéniában, a Bledi Stratégiai Fórumom kétoldalú tárgyalásokat folytatott az európai biztonságról és energiapolitikáról három másik európai uniós külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel egyetértett abban, hogy Európában jelenleg a biztonságot kell első helyre tenni, az európai politikáknak az kell legyen az elsődleges célja, hogy garantálják az európai emberek biztonságát.

Lettország kívül tartaná az oroszokat?

A két miniszter egyetértett a külső határok megvédésének fontosságában is. Lettország úgy döntött, kerítést épít Oroszországgal közös határán. A miniszterek továbbá úgy vélték, hogy a kötelező betelepítési kvóta elfogadhatatlan.

Lettország támogatja, hogy Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) tagja legyen, Szijjártó Péter pedig bejelentette, hogy a szolidaritás jeleként jövő július és szeptember között 150 magyar katona fog állomásozni a Baltikumban, és 2019-ben újra magyar vadászgépek látják el a Baltikum légtérvédelmét.

Szijjártó Péter Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel jelentős határon átnyúló infrastrukturális fejlesztésekről kötött megállapodást.

Uniós forrásból két új határátkelőhelyet nyitunk, valamint összekötjük villamosenergia hálózatainkat, tovább folytatjuk a kétoldalú tárgyalásokat a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében – mondta Szijjártó Péter.

Szlovénia ugyanakkor támogatja Magyarország ENSZ EJT tagságát, és egy támogatói állásfoglalást adott ki a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban.

Fontos Románia a magyar cégeknek

Lazar Comanescu román külügyminiszterrel Szijjártó Péter egyetértettek abban, hogy a létező problémákat nem figyelmen kívül hagyva tovább dolgoznak a kétoldalú kapcsolatok lépésről lépésre történő fejlesztésén, tekintettel arra, hogy a magyar vállalatok számára Románia továbbra is a második legnagyobb exportpiac.

A két miniszter egyetértett abban is, hogy az energiabiztonság továbbra is az egyik legégetőbb probléma Közép-Európában, ezért felgyorsítják a román, a bolgár, és a magyar gázvezetékrendszer összekötését szolgáló beruházásokat, amelyről az energiaminiszterek pénteken Budapesten írnak alá megállapodást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG