4p

Erről a Miniszterelnökség államtitkára beszélt. 

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára közölte: a kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak - írja az MTI.

  Az Országgyűlés plenáris ülése 2020. április 27-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Az Országgyűlés plenáris ülése 2020. április 27-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Két javaslat 

A két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet.

Varga Judit igazságügyi miniszter kedd délutáni Facebook-posztjában azt közölte, várhatóan június 20-án szűnik meg a veszélyhelyzet Magyarországon.

 A tervezett átmeneti szabályokra térve Orbán Balázs elmondta:

  • az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést,
  • az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart,
  • az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július elseje,
  • a hiteltörlesztési moratórium december 31-éig hatályban marad, a kórházparancsnoki rendszert megtartják, 
  • az állami foglalkoztatottak - rendőrök, katonák és kormánytisztviselők - külföldi utazási tilalma a törvény hatályba lépésével megszűnik, az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15 ezer forintra emelése megmarad.

Orbán Balázs szólt arról is, hogy az egészségügyi válsághelyzet intézménye "az egészségügyi készenlét fokozása érdekében megerősödik", a jövőben ez a jogintézmény biztosítja majd a járvány esetleges második hullámára való felkészüléshez szükséges jogi hátteret.

Erről úgy fogalmazott: azt remélik, hogy úgy tudunk a járvány esetleges további szakaszaiban védekezni, hogy nem lesz szükség újabb különleges jogrendi állapot kihirdetésére. Ehhez azonban - folytatta - szükséges, hogy az átmeneti szabályokat a képviselők támogassák.

A járvány elleni védekezés azonban nem szűnt meg - szögezte le Orbán Balázs. Hozzátette: a további védekezéshez szükséges szabályokat a különleges jogrendi felhatalmazás nélkül is meg tudják hozni. Úgy vélte, a védekezés első szakasza a különleges jogrendi állapot nélkül "bizonyosan nem lehetett volna ennyire eredményes".

A járványhelyzet esetleges súlyosbodására firtató újságírói felvetésre Orbán Balázs kifejtette: ha a parlament támogatja a törvényjavaslatot, akkor az egészségügyi válsághelyzet intézményének segítségével meg tudják hozni az eredményes védekezéshez szükséges további szabályokat.

Maradnak a kórházparancsnokok 

Szintén kérdésre a politikus elmondta, hogy törvényjavaslat elfogadása esetén a kórházparancsnoki rendszer határidő nélkül fennmarad a mostani szabályok szerint.

A rémhírterjesztésre vonatkozó kérdésre Orbán Balázs úgy reagált: azt csak a különleges jogrend esetén lehet alkalmazni, így ha a különleges jogrend megszűnik, a tényállás ugyan megmarad, de annak alapján eljárást nem lehet indítani.

A kormány március 11-én döntött a veszélyhelyzet bevezetéséről. Ezalatt a rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletekben rendelkeztek. Orbán Viktor nemrég Belgrádban beszélt arról először, hogy véget vethetnek a veszélyhelyzetnek, és vele együtt a rendeleti kormányzás időszakának. A miniszterelnök akkor azt mondta, május végén kész visszaadni a parlamentnek a különleges felhatalmazást. Korábban még június vége tűnt valószínűnek.

A visszarendeződést alighanem azért hozta előbbre a kormány, mert Orbán meg akarja menteni a nyarat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG