2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Szerencsejáték Zrt. újabb 2 milliárd forint jutalékkifizetést tervez 2021-ben a tavalyi közel 5 milliárd forint után, így minden egyes szerencsejáték termék eladása után pénzbeli támogatáshoz jutnak a társasággal partneri szerződésben álló kis- és középvállalkozások és azok dolgozói - közölte a lottótársaság az MTI-vel pénteken.

Kiemelték: az értékesítőket ösztönző program egy újabb eleme a viszonteladói hálózatot támogató akciótervnek. A vállalat azzal a céllal indította el tavaly májusban az akciótervét, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait a partneri lottózói hálózatában - idézték fel. A partneri hálózat közel 90 százaléka, azaz 2143 kis- és közepes vállalat csatlakozott a programhoz - tették hozzá.

A közlemény szerint a programba belépők vállalták, hogy egyetlen munkavállalót se bocsátanak el 2021 évvégéig, emellett magasabb színvonalra emelik az értékesítést, illetve végrehajtják a nemzeti lottótársaság által meghatározott fejlesztéseket.

A Covid-19 járvány első hulláma alatt komoly forgalomeséssel küzdött a viszonteladói lottózói hálózat, a nyár folyamán azonban visszaépültek bevételeik és az utolsó negyedév egyes heteiben jóval meg is haladták a járvány előtti időszakot - tájékoztatott a társaság.

Az új programelem mostani bevezetését alapos előkészítő munka előzte meg, a tavalyi év második felében teszt programot indított a Szerencsejáték Zrt., mely során kidolgozta az értékesítők ösztönzésének kereteit és folyamatait - beleértve a szükséges informatikai fejlesztéseket is. A nyolc hetes időszak alatt 50 partner 62 üzletének 215 értékesítője mintegy 30 millió forint jutalékkifizetés-jogosultságra tett szert, amely átlagosan több mint 80 ezer forint nettó többletjövedelmet jelentett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG