1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az Alkotmánybíróság (AB) döntése miatt a jövő év végéig újra kell rajzolni az egyéni választókerületek határait, különben nem lehet majd időközi választást tartani
Az Alkotmánybíróság (AB) döntése miatt a jövő év végéig újra kell rajzolni az egyéni választókerületek határait, különben nem lehet majd időközi választást tartani - írja a szombati Népszabadság.

A rendszer 2014-ben ismét változik, mert kisebb lesz a parlament, s kevesebb az egyéni képviselő.

Az AB döntése szerint biztosítani kell az egyenlő választójog elvét, ami azt jelenti, hogy az egyes választókerületek népessége között ne legyen jelentős különbség. (Idén Veszprémben 27 ezer választót, míg a szigetszentmiklósi körzetben 74 ezer választót képviselhet egy parlamenti képviselő.)

Hat időközi választás lesz

Hat településen lesz időközi önkormányzati választást vasárnap; öt helyen polgármestert, egy budapesti egyéni választókerületben pedig képviselőt választanak.

Az időközi választásokat azért kellett kiírni, mert az október 3-ai általános önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első két jelölt között. Polgármestert választanak vasárnap a Zala megyei Csöde, Dobri és Zalaszántó, valamint a Békés megyei Dombiratos és Köröstarcsa lakói.

Csödén Horváth József és Reszneki Gyuláné - mindketten függetlenként - 29-29 voksot szereztek októberben. Dobriban Horváth Albin Sándor és Lógár Zoltán - ugyancsak mindketten függetlenként -, 68-68 voksot kaptak.

Zalaszántón 171-171-en szavaztak Farkas Lajosra (Magyar Igazság és Élet Pártja) és Vajda Károlyra (Fidesz-KDNP). Köröstarcsán Nagy László (MSZP) és Smiri László Zoltán (Fidesz) 553-553 voksot kapott. Dombiratos lakói pedig egyaránt 123-123 szavazatot adtak le Bojczán Endre Péter (Fidesz) és Boldog István Ferenc (független) jelöltekre.

Időközi választást tartanak még a főváros XX. kerületének 12. számú egyéni választókerületében a jelöltek közötti szavazategyenlőség miatt. Ott októberben Csaszny Márton (MSZP) és Takács Pálma (Fidesz-KDNP) egyaránt 633-633 szavazatot szerzett. Az év végéig még további nyolc helyen tartanak majd időközi önkormányzati választást.

MTI, Népszabadság

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG