1p
Áprilisban 3,1 százalékkal alacsonyabb volt az ipari termelés, mint egy évvel korábban. A visszaeséshez elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az üzemanyagok iránti kereslet csökkenése járult hozzá, amelyet még a járműgyártás bővülése sem tudott kompenzálni.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés az év első négy hónapjában 0,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index áprilisban 2,4 százalékkal mérséklődött.

2009 óta először ismét csökkent az ipari export

A gyakorlatilag 2009 decembere óta tartó növekedést megszakítva az ipari export 2012 első négy hónapjában 0,3, áprilisban 3,4 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához viszonyítva. Áprilisban a feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alág közül mintegy három tizedet képviselő járműgyártás kivitele 8,6 százalékkal bővült, míg a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyötöd súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása folytatta egy éve tartó visszaesését: exportvolumene jelentősen, 18,9 százalékkal csökkent.

Az ipar belföldi értékesítése január–áprilisban és áprilisban közel azonos mértékben, 1,6, illetve-1,5 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipar belföldi eladásai áprilisban 5,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2012 áprilisában az előző év azonos hónapjához képest a feldolgozóipar termelése 2,8 százalékkal csökkent, míg a csekély súlyú bányászaté 16,1 százalékkal nőtt. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 7,8 százalékkal visszaesett.

A járműgyártás volumene 8,1 százalékkal bővült

Idén áprilisában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hatban regisztráltak termelésbővülést. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés több mint egyötödét képviselő járműgyártás volumene 8,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az iparág szakágazatai közül a legjobb teljesítményt – több mint 20 százalékos növekedéssel – a közúti gépjármű gyártása nyújtotta.

A második legnagyobb súlyú alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása számottevően, 14,3 százalékkal csökkent, nagyrészt a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet visszaesése következtében. Ugyanakkor az alágon belül számottevő bővülést is megfigyeltünk: az elektronikai áramköri kártyák és számítógépek, perifériás egységek gyártásában.

A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés több mint egytizedét kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,2 százalékkal emelkedett, nagyrészt az értékesítés több mint egyharmadát kitevő exporteladások élénkülésének köszönhetően; a hazai eladások visszaestek. Kisebb volumencsökkenést regisztráltunk a közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék (3,0%), valamint a kisebb súlyú gyógyszergyártásban (4,2%). Az előző hónaphoz hasonlóan az alágak közül a legnagyobb mértékben – 22,4 százalékkal – a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól, részben a korábban felhalmozott készletek értékesítése miatt.

A belföldi rendelések továbbra sem tértek magukhoz

Áprilisban a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 5,9 százalékkal emelkedett 2011 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 7,4 százalékkal nőttek, míg az új belföldi rendelések 3,6 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 29,3 százalékkal bővült tavaly áprilishoz képest. 2012 első négy hónapjában az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 0,7 százalékos növekedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 1,5 százalékos létszámcsökkenés mellett következett be.

Az év első négy hónapjában Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban – Nyugat-Dunántúlon (5,3%) Dél-Alföldön (4,4%), valamint Észak-Magyarországon (2,5%) – nőtt az előző év azonos időszakához képest. A többi régióban 0,8 és 5,6 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG