1p
Tavasszal majdnem 5 százalékkal kevesebb gyerek született és hat százalékkal csökkent a halálozás, mint egy évvel korábban.

A KSH szerint az első negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent 2012. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 volt, 1116-tal kevesebb az egy év­vel ezelőttihez képest.

A halálozások száma 6,1 százalékkal csökkent, ami az előző év azonos időszakához viszonyított 2182-vel kevesebb halálozásból adódott. A januári alig másfél százalékos csökkenést követően februárban 7,6, márciusban pedig közel 9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások I. negyedévi száma 5 százalékkal mérséklődött.

Már nem is nagyon házasodunk

Az első negyedévben számottevően kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel ezelőtt. Az év ele­ji hónapok korábban sem tartoztak a házasságkötések kedvelt időszakához, de az első három hónap 3769 házasságkötése közel 9 százalékkal, 370 friggyel maradt el az előző év azonos időszakától, és hosszú idő óta a legalacsonyabb érték, amit az I. negyedévben regisztráltak. Az első két hónapi jelentős, több mint 12 szá­zalékos visszaesést követően márciusban 4,6 százalékra mérséklődött a csökkenés üteme. A házas­ság­kötések szökőnaphatástól megtisztított I. negyedévi száma 7,9 százalékkal maradt el 2012 azonos idő­sza­kától.

Ezer lakosra 8,6 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelék­pont­tal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2012. január–márciusi 5,5 ezrelékről 5,2 ezrelékre mérséklődött. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőha­lá­lozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a termé­szetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2012. I. negyedévi 13 692-vel szemben 2013 első három hónapjában 12 576 főt tett ki.

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám vala­mennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép- és Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb (6,9, illetve 5,6 százalék), Közép-Dunántúlon és Dél-Alföldön pedig a legkisebb (egyaránt 2,1 százalék). A halálozások száma is minden régióban mérséklődött, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, 12,7 százalékkal, Dél-Dunántúlon viszont alig változott, csak 0,9 százalékkal csökkent.

Mindezek következtében 2013 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mér­séklődött, kettőben pedig tovább nőtt. Dél-Alföldön az enyhébb születésszám-csökkenés és a jelentősen visszaeső halálozások következtében közel 23 százalékkal mérséklődött, Közép-Magyarországon és Dél-Dunántúlon viszont – főleg a halálozások átlagosnál kisebb mértékű csökkenése miatt – némileg nö­vekedett a természetes fogyás üteme. A házasságkötések száma hat régióban csökkent, a legnagyobb mér­tékben mér­tékben Nyugat-Dunántúlon (21,2 százalék), egy régióban, a Dél-Dunántúlon viszont számottevően, több mint 13 százalékkal emelkedett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG