2p

A 30 év alatti anyák kedvezményét kiterjesztik, jövőre már egyáltalán nem kell szja-t fizetniük.

A kormány átalakítja a 30 év alatti édesanyák szja-mentességét. A jelenleg érvényes, 2 éve életbe léptetett szabályok szerint az átlagjövedelem összegéig mentesülnek az szja megfizetése alól – a Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter által március 8-án a Facebookon közzétett bejelentés szerint ez most megváltozik. 

Hamarosan az országgyűlés elé terjesztik azt a törvényjavaslatot, ami 2026. január 1-jétől megszünteti a kedvezmény felső határát – a teljes jövedelem szja-mentes lesz a 30 év alatti anyák esetében.

Eddig 25 ezer nő mentesülhetett átlagosan 55 ezer forint szja megfizetése alól. A mostani változás a miniszter szerint azt jelenti, hogy „több mint 100 ezer forintra nő a havonta igénybe vehető szja-mentesség”. (A korábban kiszivárgott kormányzati tervek szerint a kormány úgy számol, hogy ha valamennyi 30 év alatti anya szja-mentes lesz, akkor az 55-65 ezer főt érint.) 

Újdonság az is, hogy nem csak azok az anyák vehetik majd igénybe a kedvezményt, akik gyermeke az elmúlt 2 évben született, hanem minden 30 év alatti anya elfelejtheti majd az szja-fizetést – legalábbis 30 éves korukig biztosan.

30 éves koruk után pedig akkor nem kell szja-t fizetniük, ha több gyermekük is van, és már életbe lépett a kormány minden ezügyben beharangozott intézkedése. A 4 gyermekes anyáknak már most sem kell szja-t fizetnie, a háromgyermekes anyák szja-mentessége 2025. októberétől lépne életbe, míg a kétgyermekes anyák szja mentessége 2026-tól több lépésben valósulna meg. Ahogy az Mfor korábbi cikkéből kiderül: ezen leginkább a gazdagabb családok nyernek majd.

Nemrég az utca emberét is megkérdeztük, hogyan vélekednek az intézkedésekről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat a világra: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG