3p
Egy év alatt 5%-kal keresnek többet a tanárok - drágább lett a tankolás - gondban vannak a meggytermelők – 3D-és okos telefonnal áll elő az egyik internetes áruház

A következő öt évben Szingapúr nyújthatja a legjobb üzleti környezetet a világon egy felmérés szerint. Ami Magyarországot illeti: két helyet csúszott vissza, de még így is a felső középmezőnyben végzett. 82 országot vizsgáltak, Magyarország a 37. helyre került a korábbi 35.-ről.

Bruttó 178 ezer 600 forint volt tavaly a havi átlagos bruttó fizetés Magyarországon az oktatás és a tudományos kutatás területén. Ez ötszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A fizetesem.hu összegzése szerint a főiskolákon és egyetemeken oktatók fizetése a legmagasabb, átlagosan bruttó 245 300 forint. Ha a szakmai tapasztalatot vesszük figyelembe, a több mint tíz éve pályán lévő tanárok keresik a legtöbbet: az általános iskolákban átlagosan 182 ezer, középiskolákban 201 ezer forintot. Az évek számának csökkenésével arányosan csökkennek a bérek is.

Drágább lett mától a gázolaj és a benzin. Előbbi literenként 5, utóbbi 4 forinttal. Ez azt jelenti, hogy a gázolajért 418-419, míg a benzinért 417-418 forintot kell fizetni. A Mol legutóbb két héttel ezelőtt pénteken változtatott az árakon, akkor 2 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benziné nem változott.

Olaszországban sztrájkolnak a benzinkutasok. Az üzemanyagárak emelése miatt csütörtök reggelig tart a munkabeszüntetés. Nem sikerült megállapodni a kőolaj forgalmazókkal az üzemanyag kereskedelmi áráról, az olasz benzinkutasok elfogadhatatlannak tartják, hogy az általuk üzemeltetett kutaknál forgalmazott üzemanyag ára folyamatosan emelkedik, miközben a logó nélküli kutaknál és a nagy kereskedelmi központoknál nyitott állomásokon az árak stabilak.

Magyarországon egyre népszerűbb a SZÉP Kártya. Az OTP SZÉP kártyákra például nagyjából 30 milliárd forintnyi új feltöltés érkezett idén. Ez 12 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az MKB-nál is egyre közkedveltebb a Széchenyi Pihenőkártya: júniusban már több mint a 130 ezer munkavállalónak volt MKB SZÉP kártyája.

A Földművelésügyi Minisztériumtól kért segítséget a Szabolcs Megyei Agrárkamara, mert több ezer kistermelő nem tudja eladni a megtermelt meggyet. Azok a kistermelők vannak gondban, akik kevés fát gondoznak és nincs értékesítési szerződésük. A nagy termelők sincsenek jobb helyzetben, hiszen a 80-110 forint közötti felvásárlási ár a termelési költségeket, a növényápolás- és védelem, a szedés, valamint a szállítás költségeit sem, vagy alig fedezi.

Háromdimenziós fotókat készítő okos telefonnal rukkol elő az Amazon internetes áruház. A terméket mindenesetre azért dobják piacra, hogy a cég eladásait ösztönözzék. Egyre többen használják az okostelefonokat és tableteket online vásárlásra: a mobiltelefonon keresztül bonyolított kereskedelem majdnem kétszer olyan gyorsan növekedett az első negyedévben éves összevetésben az Egyesült Államokban, mint az asztali számítógépes internetes vásárlás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG