3p

Pénteken teszi közzé a statisztikai hivatal a második negyedéves GDP-re vonatkozó előzetes becslését. Minden jel arra utal, kiábrándító adat érkezhet.

Magyarországon március első napjaiban jelent meg a koronavírus, ami heteken belül feje tetejére állította az addig megszokott mindennapokat: számos ágazat tevékenysége megakadt, valamint komoly átszervezésre volt szükség. Mindez azonban az első negyedéves GDP-adatokon még nem igazán éreztette hatását, hiszen a január-február gyakorlatilag a megszokott menetrendben telt el. Így végeredményben még egy 2 százalékos növekedést össze tudott hozni a magyar gazdaság.

A márciusban bevezetett egyre szigorúbb korlátozások egész június közepéig kitartottak, az élet és a gazdaság csak ekkortájt kezdett lassan újjáéledni. Vagyis a teljes második negyedévre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány negatív hatása. Ezt vissza is igazolták a havonta megjelenő főbb makrogazdasági adatok, melyekről lapunk is rendre beszámolt.

Bár ezen volumenindexek alapján nem lehet megsaccolni, mennyi lehet a GDP második negyedéves visszaesése, iránymutatóként mégis jól jelezhetik a probléma nagyságát. Míg az első negyedév hónapjaiban még akár 10 százalék feletti pluszokkal is lehetett találkozni és mindössze négy adat volt mínuszos a most vizsgált 15 közül, addig a második negyedévben masszív, több tíz százalékos mínuszokat közölt a statisztikai hivatal.

(szerk.: A GDP termelői oldalához hozzájáruló ipari termelést, az építőipart és a szolgáltatásokban szereplő kereskedelmi szálláshelyek forgalmát vizsgáltuk. A felhasználási oldalról pedig a kiskereskedelmet és a külkereskedelem adatait néztük meg.)

A most vizsgált öt terület közül mindössze kettő tudott némi életjelet mutatni júniusra, a külkereskedelem és a kiskereskedelem néhány százalékos pluszban volt már, míg az összes többi inkább a lassabb kilábalás útján jár az adatok szerint.

  • Az ipar 7,8,
  • az építőipar 15,7,
  • a turizmus pedig 33,3 százalékos elmaradásban volt.

A helyzeten most még a bázishatás sem segít, egyszerűen megfogalmazva ugyanis magasról könnyű nagyot esni, ez pedig szintén arra enged következtetni, hogy akár negatív meglepetésként is szolgálhat a pénteki adat. Egy évvel ezelőtt a második negyedévben ugyanis még 5,2 százalékkal növekedett a magyar gazdaság.

Nem túlzottan optimisták az elemzők sem. A Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint ugyanis az idei második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékkal maradhatott el a tavalyitól, az előző negyedévhez képest szezonálisan és naptárhatással igazítottan 11,6 százalékkal zsugorodhatott a gazdaság. Az idei év egészére pedig 4,3 százalékos GDP-csökkenést várnak, ami sokkal közelebb áll a hivatalosan várt 3 százalékos recessziós prognózishoz (de július végén már 5 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tartott Varga Mihály), mint a jegybank 2-3 százalékos növekedési várakozásához. A Magyar Nemzeti Bank szakemberei a júniusi inflációs jelentésének ismertetésekor egyébként elárulták, a második negyedévben 7 százalékkal zsugorodhat a magyar gazdaság, ami az idei mélypont lehet szerintük. Innen pedig már csak felfelé vezet az út. Hogy milyen ütemű, V- vagy U-alakú lesz a kilábalás, arról majd csak a novemberben megjelenő harmadik negyedéves adat fog árulkodni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG