2p
Mostantól megbüntethetik a szolgáltatókat, ha nem a lehető leghamarabbi időpontot adják a betegnek.

Új funkcióval egészül ki hétfőtől az intézményi várólistarendszer, az előjegyzésekben a sorrendiség érvényesül, és adott esetben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szankciókat is alkalmazhat - írta hétfői számában a Világgazdaság a NEAK közlésére hivatkozva.

A NEAK közölte a Világgazdasággal, hogy az új ellenőrzés keretében figyelmeztetik a szolgáltatókat, ha a lehető leghamarabbihoz képest későbbi időpontra tervezik az ellátást, és ha ennek ellenére nem korrigál a kórház, akkor szankciókat is alkalmazhatnak. "Az elsődleges cél a betegek érdekének erősítése" - hangsúlyozta a NEAK.

Mint írták, az intézkedés nem csökkenti a várakozók számát, 2018-ban és 2017-ben is átlagosan 28 ezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra.

A NEAK hangsúlyozta azt is, hogy a kormány 2010 és 2018 között 26 milliárd forint többletforrást biztosított a legrégebben várakozó betegek ellátására. A várólista-csökkentési program az idén is folytatódik 6 milliárd forintból. "A várólistaadat a Magyarországon éves szinten elvégzett 191 ezer műtéttel és a nemzetközi szinten is jónak számító két hónapos várakozással számolva 25-30 ezres várakozószámot jelent, ez alá viszont már nem csökkenthető" - áll a cikkben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG