2p

Viszont nőtt a lélegeztetőgépen lévők száma.

Vegyes képet mutatnak a megelőző naphoz képest az elmúlt 24 órában mért járványadatok. Többen szorulnak lélegeztetőre, kicsit kevesebb azonban a napi új fertőzöttek száma, de még mindig alig akarnak oltakozni azok, akik eddig nem tették meg ezt - derül ki a koronavirus.gov.hu portál adataiból.

A megelőző napi 12 885 új fertőzöttel szemben az elmúlt napon 11 559 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 695 991 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Közel 30 ezer tesztet végeztek, vagyis a mintegy 30 százalékos pozitivitási arány a korábbi napok magas, 50 százalékot is meghaladó értékéhez képest átlagosnak mondható, de persze nem bíztató.

Elhunyt 91 beteg, ez csak kicsit kevesebb, mint az előző napi 99 fő. Az elhunytak száma összesen 42 360 főre emelkedett. A gyógyultaké jelenleg 1 423 921 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 710 fő. Jelenleg 5152 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 209-en vannak lélegeztetőgépen, a megelőző napon 198-an szorultak ilyen segítségre.

A beoltottak száma 6 379 065 fő, közülük 6 131 361 fő már a második, 3 754 698 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz. Ma délután és szombaton ismét lesz oltási akció a kórházi oltópontokon. Februárban minden csütörtökön, pénteken, és szombaton tartanak oltási akciót a kórházi oltópontokon. Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettség. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG