6p

A várakozásnál jobb kiskereskedelmi adatot közölt a KSH.

A várakozásokat kissé meghaladva a nyers adat szerint 3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva szintén 3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakihoz képest, meredeken lassulva az első hónapokban mért, bőven kétszámjegyű növekedésekhez képest, míg az árbevétel az magas infláció miatt 21,9 százalékkal 1457 milliárd forintra ugrott. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az első kilenc hónapban 7,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

Forrás: Magyar Bankholding
Forrás: Magyar Bankholding

A harmadik negyedévben érdemben, 3,2 százalék-ra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumenének éves növekedése a második negyedévi 10,2 százalék-hoz képest, jelentősen hozzájárulva a gazdasági növekedés lassulásához, míg gyakorlatilag stagnált az előző negyedévhez képest.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom jelentős lassulását az szja visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a hathavi fegyverpénz hatásainak kifutása mellett az érdemben emelkedő infláció okozhatta, emellett a külföldiek kedvezményes áron való tankolásának megszűnése is hozzájárulhatott. Kissé csökkent az élelmiszer üzletek forgalma is, amit részben a tovább gyorsuló infláció reáljövedelmeket csökkentő hatása, részben a rezsicsökkentés részleges kivezetése miatti óvatossági megtakarítások, részben a vendéglátás folytatódó helyreállása okozhatott, így kiskereskedelmi élelmiszer vásárlások helyett a háztartások többet költhettek a vendéglátásban.

Így alakultak az eladások az egyes üzletekben

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,8 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 2,7 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 18,6 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, ez utóbbi lassulásában szerepet játszott az egy évvel ezelőtti második/harmadik járványhullám ellen hozott korlátozó intézkedések fokozatos feloldása miatti emelkedő bázis, valamint a céges autók kedvezményes tankolásának megszűnése, ugyanakkor a tavalyihoz képest élénkülő tranzitforgalom továbbra miatt a növekedés dinamikus maradt.

Az eladások volumene az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 8,4 százalékkal, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 14,7 százalékkal, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 1 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 3,4 százalékkal, a használtcikk-üzletekben 21,2 százalékkal nőtt. A gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben ugyanakkor 1 százalékkal mérséklődött. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 7,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 2,4 százalékkal csökkent.

24,4 százalékkal bővült a forgalom a 2020. áprilisi mélyponthoz képest, míg 5 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, a kiskereskedelmi forgalom összességében a tavalyi őszi hónapokban elérte a járvány kitörése előtti szintet. 2015. év átlagához képest a kiskereskedelmi forgalom 38,1 százalékkal, 2010-hez képest 51,9 százalékkal emelkedett.    

Az elemző szerint a forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatta a munkaerőpiac teljes helyreállása (a tavalyi év közepétől a rendszerváltás óta a legmagasabb szintre ugrott a foglalkoztatottak száma, noha a járvány előttihez képest más szerkezetben), valamint a munkaerőhiány és a minimálbérek és bérminimum 20 százalékos emelése miatt továbbra dinamikus a bérnövekedés. A dinamikus bérnövekedés hatását ugyanakkor a meglóduló infláció tompítja.

Tavaly 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom. Idén azonban az tavalyi év eleji alacsony bázis, a gyermeket nevelők szja visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, valamint a rendőri, hivatásos állomány számára kifizetett féléves bónusz hatására (ezekkel összességében mintegy 1200 milliárd forint többletjövedelem került a háztartásokhoz), valamint a közel 20 százalékos minimálbér és bérminimum emelés, illetve egyes ágazatokban (egészségügyi, szociális, bölcsődei, kulturális dolgozók) szintén mintegy 20 százalékos béremelés hatására 6,3 százalék körüli növekedésre számít a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Mi történt a boltokban? Fotó: Pixabay
Mi történt a boltokban? Fotó: Pixabay

Mit hozhatnak a következő hónapok?

Suppan Gergely szerint a következő hónapokban az egyre magasabb bázis, a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, az előbbiek miatt az év utolsó hónapjaiban várhatóan csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom lassulása. A romló munkaerőpiaci kilátások szintén fékezhetik a kiskereskedelmet. Ezt némileg ellensúlyozhatják az egyes munkáltatók által adott évközbeni béremelések, illetve egyéb, a munkavállalókat támogató juttatások. Folytatódhat a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása, mivel a külföldi vendégek száma továbbra is fokozatosan élénkül. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalék-át a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése további lendületet adhat, azonban feltehetően fokozatosan valósulhat meg, mivel a távol-keleti országokból még nem várható a turizmus megjelenése, az orosz vendégek pedig tartósabban hiányozhatnak. A határmenti forgalmat fellendítette a gyenge forint, és egyes élelmiszerek árainak hazai befagyasztása. Az üzletek azonban igen komoly kihívásokkal szembesülhetnek a többszörösére ugró energiaköltségek miatt, miközben a kereslet is gyengülhet, ami egyes ületek megszűnéséhez is vezethet.

Jön még nagyobb visszaesés is

Bázishatások és az átmenetileg várhatóan csökkenő reálbérek hatására a jövő év elején nagyobb mértékű, de az egész évet tekintve jövőre mérsékelt visszaesés várható a kiskereskedelmi forgalomban. Jövő márciusban bázishatások – részben a háztartásoknak nyújtott transzferek élénkítő hatása, részben a külföldiek átmeneti kedvezményes tankolási lehetősége – miatt éles visszaesésre lehet számítani. A jövő év második felétől a várhatóan visszaeső infláció és ennek következtében az újra emelkedő reálbérek hozhatnak élénkülést.

Az alkatrészhiány is problémát okoz

A vásárlásokat, bár egyre kisebb mértékben, de továbbra hátráltatja az egyes cikkeket érintő alkatrészhiány, különösen a gépjármű értékesítések, és egyes műszaki, számítástechnikai cikkek esetében. Az első tíz hónapban 9,3 százalékkal csökkent az új autó regisztrációk száma, noha a szalonok beszámolói szerint továbbra is magasak a megrendelések.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG