A román védelmi minisztérium (MAPN) hétfőn határozottan cáfolta azokat a médiában felkapott információkat, amelyek szerint hétfőre virradó éjszaka Románia területére estek volna ukrán dunai kikötőket támadó orosz drónok.
A MAPN honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a román egységek valós időben monitorizálták az ukrán dunai kikötői infrastruktúra ellen hétfőre virradó éjszaka intézett orosz dróntámadást, illetve a korábbi, vasárnapra virradó éjszaka lezajlott támadást.
Oroszország támadó eszközei egyetlen pillanatig sem fenyegették Románia területét, illetve vizeit - szögezte le a MAPN. A védelmi tárca hozzátette: az éberség fokozását célzó intézkedéseket hozott a román szárazföldön, vizeken és légtérben, összhangban azokkal a szövetségesekkel közösen kidolgozott tervekkel, amelyek hozzájárulnak a NATO keleti szárnya védelmének és elrettentő képességének megerősítéséhez.
A MAPN szerint az ukrajnai civil célpontok és infrastruktúra ellen intézett orosz támadások indokolatlanok, és szöges ellentétben állnak a nemzetközi humanitárius joggal.
A védelmi minisztérium arra reagált, hogy hétfőn a román média Oleh Nikolenko ukrán külügyi szóvivőre hivatkozva azt közölte: a Duna-parti ukrán Izmail kikötője ellen vasárnap éjszaka intézett támadás során egy orosz Sahíd drón Románia területére esett és felrobbant.
(MTI)
Az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását.




