A támadásnak nem voltak áldozatai a közlemény szerint. Oleh Kiper, a regionális közigazgatás vezetője azt írta a Telegramon, hogy a támadás következtében megrongálódott a kikötői infrastruktúra, ezért az ukrajnai Orlivka és a romániai Isaccea közötti kompátkelő működését ideiglenesen szüneteltetik. Éjszaka robbanásokról számoltak be az Odessza megye déli részén fekvő Izmajil kerületből is. A járás közigazgatási központja, Izmajil jelentős dunai kikötőváros.
orábban Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese azt mondta, hogy a kijevi hatóságok a gabonakereskedelem leple alatt katonai célokra használják a kikötői létesítményeket és a gabonatárolókat. (MTI)
Szerinte a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





