3p

Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.

A GRÁNIT Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, Hegedüs Évát választotta elnökévé a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) pénteken. Az elnöki pozícióból kilenc év után, május 31-én távozik Pleschinger Gyula, akit az MKT örökös tiszteletbeli elnökévé választottak a küldöttek. 

A megválasztott elnök, Hegedüs Éva elmondta: a „megőrizve megújulni” gondolat jegyében szeretné még láthatóbbá tenni a Magyar Közgazdasági Társaságot. Az egyesület szeretne a következő időszakban koncentráltabban és hangsúlyosabban válaszokat keresni a legégetőbb társadalmi, gazdasági és geopolitikai kihívásokra, mint amilyen az euró bevezetése, a magyar gazdaság innovációs képességének erősítése; a mesterséges intelligencia terjedése; vagy éppen a demográfiai folyamatok. Hegedüs hangsúlyozta: az egyesület számára stratégiai kérdés a fiatalok minél szélesebb körének a megnyerése.

Az egyesület elnökségébe új tagként választották be a küldöttek Darvas Zsoltot, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatóját, a Corvinus tudományos főmunkatársát. 

Újságíróból főtitkár

Hegedüs Éva 1979-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1981 és 1996 között különböző államigazgatási szerveknél dolgozott, 1993-tól 1997-ig a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára volt. Később a Földhitel- és Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese, illetve 2000 és 2002 között pedig a Gazdasági Minisztérium stratégiai és energiaügyi helyettes államtitkári pozícióját is betöltötte, ahol a magyar energiaszektor liberalizációjáért felelt, valamint a lakáshitelek szabályozásáért volt felelős.

2002 és 2006 között az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese és az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. igazgatóságának elnöke, 2006-tól 2010-ig pedig a BG Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. és a BG Magyarország Lízing Zrt. elnök-vezérigazgatója volt. 2010 májusa óta a GRÁNIT Bank Nyrt. vezérigazgatója, később elnöke is. 2013 óta a Bankszövetség igazgatóságának tagja. 2025 óta a Közép- és Kelet-európai Bankszövetség (BACEE) alelnöke. 2014 óta a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára.

A főtitkári pozícióban Nagy Gábor Miklós közgazdász, kommunikációs szakember váltja Hegedüst. Ő tíz évig dolgozott gazdasági újságíróként a Hajdú-bihari Naplónál, és rendszeresen publikált a Világgazdaságban is, majd a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat kommunikációs vezetői, később a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főosztályvezetői posztját töltötte be. Egy éven át a Magyar Újságírók Országos Szövetségének küldöttgyűlési elnöke volt, valamint európai uniós projektekben kommunikációs tanácsadóként dolgozott. Immár 19 éve a Magyar Közgazdasági Társaság titkárságvezetője, a főtitkári pozíciót június 1-jén veszi át.

A megalapításának 132. évfordulóját május 27-én ünneplő MKT-nak mintegy háromezer tagja, 30 szakosztálya és 16 megyei szervezete van. Az egyesület szakmai rendezvényei ma már szinte kivétel nélkül élőben követhetők és visszanézhetők a YouTube-on. A rendezvények – kiemelten a szakma legnagyobb éves konferenciáinak számító közgazdász-vándorgyűlések – és az ezekkel járó sajtóvisszhang közéleti szerepet és súlyt is ad az MKT-nak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG