2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az észak-koreai állami média rakétatesztről számolt be.

Észak-Korea saját állítása szerint új típusú harctéri irányított rakétát próbált ki, amit megszemlélt Kim Dzsongun észak-koreai vezető is - jelentette vasárnap a KCNA hivatalos hírügynökség, amely hozzátette, hogy a teszt célja az ország nukleáris csapásmérő képességének növelése volt. Észak-Koreának ez már a 13. rakétakísérlete volt az idén.

Az utóbbi hetekben dél-koreai és amerikai szakértők azt mondták: egyre több jel utal arra, hogy Észak-Korea hamarosan fel fogja újítani nukleáris kísérleteit. Phenjan szintén saját állítása szerint márciusban új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki az "amerikai imperializmus" elrettentésére. Ezt megelőzően 2017-ben hajtott végre kísérletet interkontinentális ballisztikus rakétával, s a márciusi teszt eredménye azt mutatta, hogy a rakéta magasabban és messzebbre repült a korábbiaknál.

Egy korábbi rakétateszt. Fotó: KCNA
Egy korábbi rakétateszt. Fotó: KCNA

A dél-koreai hadsereg azt közölte vasárnap, hogy két rakétaindítást észlelt szombaton az ország keleti partján. A rakéták 110 kilométerre jutottak el a Keleti(Japán)-tengeren, 25 kilométeres magasságot értek el, és sebességük kisebb volt a négyszeres hangsebességénél. Ezek arra utalnak, hogy rövid hatótávolságú rakéták voltak - mondták.

A KCNA szerint a kipróbált rakétáknak a nagy hatótávolságú tüzérségi egységek tűzerejének és a harctéri atomfegyverek működési hatékonyságának növelésében van jelentős szerepük. Elemzők azt mondják: Észak-Koreának a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal az a célja, hogy megkerülje velük Dél-Korea rakétavédelmét, ha válaszcsapásra kényszerülne egy esetleges déli támadás esetén.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Figyelmeztetés jött: összeomolhat a szociális állam
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 08:23
A szociális állam összeomlásának a veszélyére figyelmeztetett és sürgős reformok szükségére hívta fel a figyelmet a BDA német munkaadói képviseleti szervezet elnöke, Rainer Dulger a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Vámháború: sokan bírálják az uniós megállapodást
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:12
Az olasz miniszterelnök szerint megfelelő a megállapodás, Berd Lange viszont elégedetlen. 
Makro / Külgazdaság Merz megszólalt az EU és az Egyesült Államok közötti megállapdásról
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:10
Friedrich Merz német kancellár vasárnap este kiadott kormányközleményében üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött paktumot. A német iparszövetség szerint katasztrófa a megállapodás. 
Makro / Külgazdaság Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
Kollár Dóra | 2025. július 28. 05:37
Enyhe áremelkedést tapasztaltunk, itt a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár. 
Makro / Külgazdaság Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 16:10
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelem, a bruttó hazai termék (GDP) és az ipari termelői árak, valamint a szálláshelyek forgalmáról is közöl statisztikákat.
Makro / Külgazdaság Újra egy számjegyű kamattal lehet kölcsönt felvenni
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 09:16
Több bank már 10 százalék alatti kamatot kínál.
Makro / Külgazdaság Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
Privátbankár.hu | 2025. július 26. 11:46
Szerinte amíg nem kapjuk meg az összes, Magyarországnak járó pénzt, addig a kormány megvétózza az uniós költségvetést.
Makro / Külgazdaság Olyan helyen járt Donald Trump, ahol előtte kevés amerikai elnök – pedig ott van a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:32
Nem szokás elnökként benézni a jegybankhoz, de Trump ezt is megtette. Nem szándékozik idő előtt lecserélni a Fed elnökét, de a nyomást fenntartja.
Makro / Külgazdaság Két szempontból is fájhat a KSH legújabb adata a kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 08:46
Fogy a magyar, és vele fogynak a dolgozók is.
Makro / Külgazdaság Erősödik az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 17:19
Trump elégedett lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG