2p

Miután Moszkva bezáratta a szmolenszki konzulátust.

Moszkva újabb ellenséges és érthetetlen lépésének minősítette a szmolenszki lengyel konzulátus bezáratását a varsói külügyminisztérium pénteken, hozzátéve, hogy Lengyelország fenntartja magának a jogot megfelelő válaszlépések meghozatalára. Moszkvában pénteken adtak át jegyzéket a lengyel nagykövetnek a nyugat-oroszországi Szmolenszkben 2011 óta működő lengyel konzulátus augusztus végi bezárásáról.

Lakat kerül szeptembertől a lengyel konzulátusra. Fotó: Depositphotos
Lakat kerül szeptembertől a lengyel konzulátusra. Fotó: Depositphotos

A lengyel külügyi tárca "rendkívüli jelképes gesztusnak", valamint az oroszországi lengyel külképviseletek működését akadályozó "újabb ellenséges és érthetetlen lépésnek" nevezte a történteket. Kiemelték: Szmolenszk, valamint a nagyvárostól 26 kilométerre nyugatra fekvő Katyn különös jelentőséggel bírnak a lengyel történelem szempontjából.

Az egykori szovjet belügyi népbiztosság (NKVD) 1940-ben közel 22 ezer lengyel katonatisztet és értelmiségi származású hadifoglyot gyilkolt meg Katyn mellett, 2010-ben pedig Lech Kaczynski néhai lengyel elnök és küldöttségének repülőgépe a szmolenszki repülőtéren zuhant le leszállás közben.

A közleményben a lengyel külügyminisztérium "történelemhamisításra tett merész kísérletnek", valamint "az orosz állam által elkövetett bűntettekért viselt felelősség tagadásának" nevezte a szmolenszki konzulátus bezárását. Ezt a "barbár gyakorlatot" jelzik az Ukrajnában "jelenleg elkövetett orosz bűntettek" - tette hozzá a lengyel dokumentum. Hozzáfűzték azt is: a lengyel konzuli szolgálat mindent megtesz annak érdekében, hogy a katyni és szmolenszki áldozatok emléke előtt tisztelegni akaró lengyelek szükség esetén továbbra is megfelelő konzuli támogatásban részesüljenek.

Májusban egy népszerű orosz televíziós műsorban halálosan megfenyegették a moszkvai lengyel nagykövetet, emiatt Varsó diplomáciai jegyzékben tiltakozott az orosz külügyminisztériumnál. Ezt megelőzően - egy lengyel bírósági döntést követően - a lengyel hatóságok birtokba vették a varsói orosz nagykövetség mellett működő középiskola épületét. A bírósági határozat szerint az 1953-ban a lengyel kommunista vezetés által a szovjet diplomatáknak ingyen rendelkezésre bocsátott iskolaépület a lengyel állam tulajdona, amelyet Oroszország törvényellenesen birtokolt.(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG