2p

Még júliusban megtörténhet a végrehajtás.

Az orosz támogatást élvező kelet-ukrajnai szakadárok kedden felfüggesztették a halálbüntetések végrehajtására vonatkozó moratóriumot. Gyenyisz Pusilin, a csak Oroszország és Szíria által elismert Donyecki Népköztársaság vezetője a nap folyamán írta alá az erről szóló rendeletet.

Több külföldi is harcolt Kelet-Ukrajnában az ukránok oldalán. Fotó: MTI/EPA
Több külföldi is harcolt Kelet-Ukrajnában az ukránok oldalán. Fotó: MTI/EPA

A donyecki legfelsőbb bíróság korábban halálra ítélt három külföldit. Shaun Pinner és Aiden Aslin brit, illetve Szaaudun Brahim marokkói állampolgárt abban találták bűnösnek, hogy zsoldosként harcoltak ukrán fegyveres alakulatokban. A három férfi fellebbezést nyújtott be, a jogerős ítélet júliusban várható. Amennyiben az első fokon született ítéletet nem enyhítik, a három elítéltre kivégzés vár.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden nem zárta ki, hogy a halálraítélteket kivégzőosztag elé fogják állítani. Mint mondta, Oroszország nem fog beavatkozni a Donyecki Népköztársaság igazságszolgáltatásába.

Nagy-Britannia nem ismeri el az ítéletek jogérvényét, és hadifoglyoknak tekinti két állampolgárát, akiket szerinte a genfi egyezmények alapján megillet a hadviselő feleknek kijáró mentesség, és így nem lehet büntetőeljárást indítani ellenük azon a címen, hogy ellenséges tevékenységben vettek részt.

(MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
Makro / Külgazdaság Nem tört ki a vásárlási láz a magyarokon
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:35
Megérkeztek a legfrissebb kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok.
Makro / Külgazdaság Ismét lépéskényszerbe került Rogán Antal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:30
Ezúttal a pocsék ipari adatot kell eladhatóvá tennie a propagandaminiszternek.
Makro / Külgazdaság Akár el is felejthetjük, hogy Magyarországon bevezetik az eurót
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:32
Egyre messzebb kerülünk a kötelezettség teljesítésétől.
Makro / Külgazdaság Ha Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból, Ukrajna szívesen lép a helyére
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 15:58
Ukrajna szerint a magyar kormány saját polgárainak üzen, amikor Ukrajnát ostorozza – egyébként pedig már rég leválhatott volna az orosz gázról, ha aggódik az energiabiztonság miatt. Ők az EU-t választanák a Független Államok Közössége helyett, úgyhogy ha mi mennénk, akkor csak szóljunk.
Makro / Külgazdaság Rogán-botrány: „Ez katasztrófahelyzet” – mondja a szakértő, és egyáltalán nem biztos, hogy Trumpék leszedik a listáról a minisztert
Litván Dániel | 2025. január 8. 15:09
„Szudáni tömeggyilkosokkal” került egy polcra Rogán Antal Yaro Patrice szerint, aki példátlanul súlyos, egyben nagyon szerencsétlen lépésnek tartja Biden döntését. Ha viszont a magyar kormányban biztosak abban, hogy Trump gyorsan leszedi a szankciós listáról a magyar minisztert, akkor keserű csalódás is várhat rájuk.
Makro / Külgazdaság Hát semmi sem elég? Megint drágul a benzin
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 13:46
Adóemelés, forintgyengülés, olajáremelkedés – minden a magyar autósok ellen dolgozik.
Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
Makro / Külgazdaság Joe Biden elnöksége végére trumposabban viselkedik Donald Trumpnál
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:39
A leköszönő Biden-adminisztráció utolsó intézkedései között bevitt két durva ütést néhány kínai óriásvállalatnak, elvéve a keménykedés lehetőségét Kínával szemben Donald Trumptól.
Makro / Külgazdaság Vezércserére készül a kormány az ÁKK-nál?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:19
Kurali Zoltánt várhatóan Hoffmann Mihály váltja az ÁKK élén. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG