2p

Még nincs végső döntés a szigorítás folytatásáról december 11-e után, de nem kizárt, hogy maradnak a korlátozások. Karácsony és szilveszter viszont külön elbírálás alá esik - jelentette be Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Orbán Viktor kormányfő különböző szakemberekkel konzultál a következő napokban, majd az operatív törzs elé viszi a hallottakat, s ezután dönt a kormány – várhatóan a jövő héten – arról, hogy fennmaradjanak-e a mostani szigorítások.

„Egyelőre még napi negatív csúcsokat döntünk a halottak és a fertőzöttek számában is. Most még nem lehet megmondani, hogy mikor érjük el a járvány másopdik hullámának a tetejét, de biztosnak látszik, hogy nem jövőre, mint korábban gondoltuk, hanem még decemberben. Közel vagyunk hozzá.” – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely még mindig jónak nevezte a magyar járványügyi adatokat európai összehasonlításban. A fertőzöttek arányát tekintve a 27 uniós ország között a 12-dik helyen állunk, a halottakét nézve az átlagnál jobb a helyünk. Az EU-ban egymillió főre 613, Magyarországon 526 elhunyt jut – ismertette.

A vakcinaszállítmányokról szólva kiemelte: most úgy tűnik, legkorábban december végén érkezhet az első nagyobb adag. A kormány az Európai Bizottságnál annyi vakcinát kötött le, ami az egész lakosságnak elegendő. Közben továbbra is tárgyalnak az izraeli, az orosz és kínai gyártókkal, hogy minél több forrásból legyen utánpótlás.

A járvány visszaveti a gazdaságot, ez a januári becslésekkel szemben magasabb mértékű csökkenést vetít előre éves szinten, ez most közel lehet a 10 százalékhoz. „Ilyen környezetben nem szabad adót emelni vagy a lakosság terheit növelni” – üzent az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak. Külön bírálta a Fővárost és egyes kerületeket azért, mert szelektív módon a helyi adókat emelni akarják, az I. kerület vezetését pedig azért, mert lakbéremelést tervez.

Utalt rá, hogy bármiféle adóemelést és az eddigi adókedvezmények megvonását megtiltották egy kormányrendeletben. Megismételte, hogy a Parragh László MKIK-elnök által javasolt iparűzési adóemelésről nem hoztak döntést.

Kérdésre válaszolva közölte: a két éves tervezés után hamarosan elindulhat a Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezése. A hitelszerződést még áprilisban aláírták, az átadás a mostani állás szerint 2025-ben lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG