4p
A New York Times igazán lenyűgöző, animációkkal és több százmillió ember mozgásának adatvizualizációjával rukkolt elő arról, hogy a legkiterjedtebb utazási korlátozások ellenére hogyan terjedt el a koronavírus Vuhanból az egész világon.

Pedig olyan egyszerűnek tűnik: ha leállítjuk az utazásokat, megállítjuk a vírus terjedését. Ám ez mégsem működött.

Az első ismert eseteket egy vuhani halpiac körül regisztrálták. Vuhan 11 milliós város és utazási központ is.

December végére négy esetből lett pár tucat, és az orvosok csak annyit tudtak, hogy a betegeknek vírusos tüdőgyulladásuk van, amely nem reagál a szokásos kezelésekre.

Természetesen a fertőzés mértéke már ekkor jóval nagyobb volt - közel ezer láthatatlan fertőzött lehetett, talán még ennek is a sokszorosa.

Minden beteg 2-3 másik embert fertőz meg átlagosan, így még egy tökéletes válasz sem biztos, hogy megakadályozhatta volna a terjedését, ám a kínai hatóságok nem jelezték a közvéleménynek a kockázatokat, sőt, egészen december 31-ig nem riasztották az Egészségügyi Világszervezetet sem. De még ekkor is azt kommunikálta a kínai kormány, hogy a "betegség megelőzhető és kontroll alatt tartható".

A fertőzés nem is jöhetett volna rosszabbkor. Jött az év vége, és emberek százmillió utaztak haza az újévet ünnepelni. Az alábbi képen látható, hogy milyen népmozgás zajlott le január elsején Kínában. Az adatokat a Baidu és más telco cégek hozták nyilvánosságra, nyomon követve sok millió okostelefon mozgását.

A NYT adatai szerint legalább 175 ezer ember hagyta el Vuhant csak ezen az egy napon, januárban, az utazási korlátozások bevezetése előtt pedig összesen 7 millióan távoztak a fertőzés gócpontjából.

Utazók ezrei voltak fertőzöttek. Január 21-ig, amikor a kínai hatóságok elismerték, hogy a vírus már emberről emberre is terjed, már több kínai nagyvárosban - így Pekingben és Sanghajban is - megjelent a fertőzés. Két nappal később zárták le Vuhant, majd az ezt követő hetekben tulajdonképpen a kínai belföldi utazás lefagyott, ám a helyi fertőzések gyorsan szaporodtak.

Mindazonáltal a nemzetközi utazások továbbra is folytatódtak, mintha semmi sem történt volna. Eberek ezrei repültek Vuhanból szerte a világba. 900-an Ney Yorkba, 2200-an Sydneybe, de a legnépszerűbb célpont Bangkok volt, ahová 15 ezren utaztak.

Itt regisztrálták az első Kínánk kívüli beteget - egy 61 éves nő - január közepén, aki már eleve lázas beteg volt, fejfájással és torokfájással szállt gépre.

Korai eseteket jelentettek Tokióból, Szingapúrbúl, Szöulból, Hong Kongból és Seattle-ből. A kutatók szerint a vírushordozó utazók 85 százaléka azonosítatlan maradt, ám attól még fertőztek.

Csak január végén zárták le Vuhant és kezdték a repülőgéptársaságok törölni járataikat. A Vuhanból induló utazások akkor álltak le teljesen, amikor az USA bejelentette, hogy január 31-én megtiltja a Kínából érkező nem amerikai állampolgárok beutazását.

De ekkor már késő volt. Ekkor már 26 ország több mint 30 városából jelentettek eseteket, többségében a Vuhanból beutazók terjesztették a fertőzést.

Február közepére a vírus elkezdett lokálisan is terjedni, templomokban és éttermekben, olyanok között, akik nem utaztak Kínába - innen számíthatjuk a járvány kezdetét.

Március elsején már többezer esetet jelentettek Olaszországból, Iránból és Dél-Koreából: Kína többé már nem volt a fertőzés fő mozgatóereje. Sőt, ahogy elkezdte szisztematikusan tesztelni, nyomon követni és elkülöníteni a betegeket, az új esetek száma drámaian csökkenni kezdett, Szingapúrhoz, Dél-Koreához és Hong Konghoz hasonlóan megmutatva, hogy lehetséges lelassítani a vírus terjedését.

(New York Times)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG