3p

A belga kormány szigorította a koronavírus terjedése elleni intézkedéseket, és országszerte QR-kódokat vezetnek be az éttermekbe, szórakozóhelyekre és sportlétesítményekbe való belépéshez.

Ezt Alexander De Croo belga miniszterelnök jelentette be kedd este a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó szövetségi koordinációs bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. "A fertőzések számának ugrásszerű növekedése észlelhető, az elmúlt héten 70 százalékos emelkedést tapasztaltunk, és naponta átlagosan 5300 új esetet regisztrálnak. Ha nem lenne védőoltás, a kórházainkban katasztrofális lenne a helyzet. Ilyen körülmények között szükség van az intézkedések szövetségi szintű megszilárdítására" - mondta a miniszterelnök. A belga hatóságok szerint a 18 év feletti belga állampolgárok 74százaléka két adag oltást kapott, és a 12 és 18 év közötti gyermekek oltását is megkezdték már.

De Croo hangsúlyozta, hogy a védőoltás továbbra is "nagyon hatékony eszköz a világjárvány elleni küzdelemben - 70 százalékkal csökkenti a kórházi kezelések számát és 90 százalékkal a halálesetekét". Az elmúlt héten Belgiumban a COVID-19 vírussal fertőzött betegek napi átlagos kórházi felvételeinek száma 56 százalékkal 115-re emelkedett, a halálesetek száma pedig 13 százalékkal, napi 13-ra nőtt.

Egy idős ember sétál a brüsszeli Grand Place-n 2020. augusztus 20-án. EPA/OLIVIER HOSLET
Egy idős ember sétál a brüsszeli Grand Place-n 2020. augusztus 20-án. EPA/OLIVIER HOSLET

A legfontosabb új járványvédelmi intézkedés a QR-kódok országos bevezetése volt, amely gyakorlat korábban csak a brüsszeli szövetségi régióban volt. Az országban Brüsszelben a legalacsonyabb az átoltottsági arány, a felnőtt lakosság 67 százaléka van teljesen beoltva.

November 1-jétől ezeket az elektronikus-engedélyeket, védettségi igazolványokat a déli, francia nyelvű Vallóniában és az északi, holland nyelvű Flandriában is kérik majd. A belgák csak akkor mehetnek éttermekbe, koncerttermekbe, mozikba, színházakba és sportcsarnokokba, illetve látogathatják meg a kórházi betegeket, ha legalább két héttel előtte két adag oltást kaptak, ha az elmúlt hat hónapban volt COVID-19 oltásuk, vagy ha az elmúlt 72 órában PCR-tesztet végeztek, és a teszt negatív lett.

Flandriában, amelynek hatóságai eltörölték a maszkok viselését, mostantól ismét kötelező lesz beltérben a maszkok használata. Az egész országban szigorítják a maszkok viselésének ellenőrzését.

Minden munkahelynek azt javasolták, hogy alkalmazottaikat állítsák át a távmunkára, bár ezt egyelőre nem tették kötelezővé. A hatóságok megjegyezték, hogy Brüsszel még nem fontolgatja egy új zárlat bevezetését, de szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem - közép-európai idő szerint szerda hajnali adatai - szerint a járvány kezdete óta 1 328 202-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 25 889-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG