3p

Ukrajnában szombatra tovább csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, kevesebb mint 1300 új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma majdnem pont ugyanannyi volt mint az előző napon, a járvány terjedése általánosságban továbbra is stagnálást mutat.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 1274 új esettel 2 222 701-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény több mint háromszázzal kevesebb a megelőző napiénál. Az elhunytak száma 69-cel 51 646-ra emelkedett, míg a megelőző napon számuk 70 volt. Eddig 2 125 685-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem ötezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent 3700-zal 45 370-re. Kórházba 709 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor 762-en kerültek kórházba.

A legtöbb új beteget, 215-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-ei kezdete óta 1 430 990-en kapták meg valamely védőoltás első, 230 420-an második dózisát is. Pénteken 60 062 embert oltottak be Ukrajnában.

Az UNIAN hírügynökség beszámolt arról, hogy szombaton több mint ötven hétvégi tömeges oltóközpont nyílt meg az ország 15 régiójában, valamint a fővárosban, Kijevben. Ezek az oltási helyek csak szombaton és vasárnap működnek. Az ott oltásra jelentkezők a kínai Sinovac vállalat által gyártott Coronavac vakcinát vehetik fel. Azok kaphatják meg az oltást, akik előzetesen feliratkoztak az elnevezésű internetes várólistára. A múlt hétvégén még csak 12 oltóközpont működött az országban.  

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy sajtóinterjúban arról beszélt, hogy a koronavírus mintegy 12 ezer mutációja közül négy az, amelyre különösen figyelni kell, a britre, a dél-afrikaira, az indiaira és a brazilra, ezek okozhatják ugyanis a járvány újabb fellángolását. Fontosnak nevezte ezért, hogy folytatódjon a tömeges oltás kiterjesztése, mert - szavai szerint - ha sokakat beoltanak, akkor elkerülhető lesz, hogy idén ősszel-télen megismétlődjön az a helyzet, amely tavaly ebben az időszakban volt Ukrajnában, amikor húszezerre is felszökött a napi új betegek száma.

Elmondta, hogy Ukrajnában az összes megjelenő mutációt figyelemmel kísérik. Azok DNS-szekvenálását az országban végzik, majd az adatokat eljuttatják egy olyan adatbázisba, amelyhez a világ összes szakértőjének van hozzáférése, így utóbbiak nyomon követhetik, melyik mutáció mennyire fertőző, mennyire súlyos tőle a betegség lefolyása, milyen a hatása a különböző korú betegekre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG