4p

Határozatot fogadott el kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 194 tagállama - közöttük az Egyesült Államok és Kína -, amely szerint független vizsgálatnak kell tisztáznia az ENSZ-szervezet reagálását a koronavírus-járványra.

A Genfből szervezett virtuális WHO-közgyűlés második napján az Európai Unió által benyújtott, konszenzussal elfogadott dokumentum szerint "minél előbb (...) el kell kezdeni a WHO által a világjárvánnyal szemben koordinált nemzetközi fellépés pártatlan, független és teljes körű felülvizsgálatának folyamatát", hogy javítani lehessen a világjárványok megelőzése, az azokra való felkészülés és reagálás lehetőségein.

A határozat szerint a koronavírus elleni minden új oltást és kezelést "globális prioritásként" olcsón elérhetővé kell tenni a világ számára. A határozat univerzális, megfelelő időben történő és méltányos hozzáférést és igazságos elosztást irányoz elő a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegség elleni harchoz szükséges egészségügyi termékeket illetően. A WHO tagállamai felszólították a gyógyszeripart és más, a kutatásban és fejlesztésben részt vevő cégeket, hogy a szabadalmaikat osszák meg és helyezzék közös alapba.

Az Egyesült Államok nem akadályozta meg a határozat konszenzusos elfogadását. A WHO szerepének tisztázására vonatkozó rendelkezést támogatta, de elhatárolódott a határozatnak a szellemi tulajdonra vonatkozó kitételeitől. Egy ilyen megfogalmazás rossz üzenetet küldene az újítóknak, akik létfontosságúak az egész világ számára szükséges megoldások megtalálásában - olvasható az amerikai közleményben.

Az olasz kormányfő a közgyűlés ülésén kijelentette, hogy derűlátó a világjárvány következő szakaszát illetően, miután országa enyhített a járvány megfékezésére hozott korlátozásokon. "Derűlátással és felelősségérzettel lépünk ebbe a szakaszba" - hangsúlyozta beszédben Giuseppe Conte. Tudjuk, hogy a harcunknak még koránt sincs vége". A határozat elfogadása után röviddel Conte kiemelte: a globális egészséget közös prioritásnak kell tekinteni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a virtuális ülésen hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés fontosságát a világjárvány idején. "A legnagyobb bátorság csapatban játszani" - szögezte van der Leyen, megjegyzését nyilvánvalóan az Egyesült Államoknak címezve, amely azzal fenyegetőzött, hogy kilép a WHO-ból.

Donald Trump Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszhoz, WHO főigazgatójához intézett levélben megismételte azokat az okokat, amelyek miatt április 14-én felfüggesztette az ENSZ-szervezet támogatásának folyósítását, és leszögezte, hogy ha harminc napon belül a WHO nem mutat fel érzékelhető változást a munkájában, akkor Washington a hozzájárulása átmeneti felfüggesztését véglegesre változtatja és átgondolja WHO-tagságát is.

Az Egyesült Államok, amelyből a legtöbb koronavírusos fertőzöttet (több mint 1,5 millió) és halálesetet (több mint 90 ezer) jelentették, a WHO-t vádolja "számos ember haláláért", amiért a Kína által szolgáltatott információkban megbízva szerinte nem megfelelően kezelte a járványt. Az Egyesült Államok 400 és 500 millió dollár közötti összeggel járul hozzá a WHO éves 300 milliárd dolláros költségvetéséhez.

Kína, amely hétfőn a közgyűlés ülésén 2 milliárd dolláros támogatást ajánlott fel a fejlődő országok megsegítésére, azzal vágott vissza, hogy Trump így akarja kivonni magát a WHO-val szembeni kötelezettségei alól. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a közgyűlésben mondott beszédében közölte, hogy a szervezet továbbra is vezetni fogja a koronavírus-világjárvány elleni harcot. Köszönetet mondott, amiért sok tagállam támogatását és szolidaritását fejezte a kétnapos éves miniszteri szintű közgyűlésen.

Üdvözölte az Európai Unió benyújtotta határozattervezet elfogadását, amely egyebek mellett rendelkezik a WHO szerepének tisztázásáról. "Bárki másnál jobban kívánjuk a felelősségre vonhatóságot" - szögezte le. Tedrosz nem említette Trump levelét. A SARS-CoV-2 nevű vírus tavaly decemberi kínai megjelenése óta több mint 4,82 millió embert fertőzött meg, több mint 318 ezer ember meghalt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. A vírus okozta Covid-19-betegségből közel 1,8 millióan gyógyultak fel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG