2p
10 százalékkal kisebb területen termeltek kalászos gabonát Magyarországon 2017-ben, mint egy évvel korábban, a termés mennyisége azonban csak 8,7 százalékkal csökkent a KSH friss adatai szerint. A termésátlagok a zabon és a tritikálén kívül minden gabonánál növekedtek, a búza esetében csak 10 kilóra voltunk a rekordtól.

1988 óta nem volt ilyen termésátlag a búzaföldeken

A legjelentősebb kalászos gabonánk a búza, amely az összes kalászos gabonatermés 73%-át adta 2017-ben (2016-ban ez az arány 71% volt). Búzából 2017-ben az egy évvel korábbinál 7,9%-kal kisebb területről 6,5%-kal kevesebb termést takarítottak be; a termésátlag 5440 kilogramm/hektár volt, 1988 óta a legmagasabb Magyarországon. A búza 2017. évi termésátlaga a megelőző öt év átlagát 15%-kal haladta meg.

Árpától zabig - így termett a gabona

Az árpa betakarított területe az egy évvel azelőttinél 15, termésmennyisége 12%-kal kevesebb volt, miközben a hektáronkénti termésátlag 3,5%-kal nőtt. Az 5270 kilogramm/hektár termésátlag a 2012–16. évek átlagánál több mint 19%-kal volt több.

A tritikálé betakarított területe 21%-kal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A learatott termés mennyisége közel negyedével, a termésátlag 4,3%-kal csökkent.

A zab esetében a 2016. évinél 7,2%-kal kisebb területről az előző évinél 12%-kal kevesebb termést takarítottak be, így az átlagos hozam 4,6%-kal lett alacsonyabb.

Rozst több mint 25 ezer hektáron, a tavalyinál 1,8 ezer hektárral kisebb területen arattak. A termés a 2016. évihez képest közel azonos volt, a termésátlag 7,4%-kal emelkedett.

A kalászos gabonák terméseredményei, 2017

Gabona

Betakarított terület

Termés

Termésátlag

ezer hektár

előző év =100,0%

ezer tonna

előző év =100,0%

kg/hektár

előző év =100,0%

2012–2016 közötti évek átlaga =100,0%

Búza

962

92,1

5 237

93,5

5 440

101,3

115,1

Árpa

266

85,1

1 404

88,1

5 270

103,5

119,3

Tritikálé

92

79,4

365

76,0

3 970

95,7

104,0

Zab

34

92,8

92

88,4

2 720

95,4

101,2

Rozs

25

93,4

85

100,6

3 320

107,4

119,1

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG