9p

Sorra döntögetik a rekordokat a napi azonosított esetszámok a régió országaiban, de egyelőre csak Csehország kezdett valóban látható szigorításokba, hogy megfékezze a koronavírus terjedését - igaz, ők is már későn, a vírus újbóli elszabadulása után. Közép-Európa fennmaradó része egyelőre puhábban szigorít, valószínűleg mindenki azért, mint mi: hogy ne kelljen megint satufékkel leállítani a gazdaságot. De úgy tűnik, az esetszámokat ez a félig kivárásos taktika nem hatja meg.

Magasra csap a második hullám Közép-Európában, sorra dőlnek meg a napi új koronavírusos esetszámok. Szlovákiában a korábbi, szeptember ötödikén felállt 226 fős napi rekord pénteken 235-re, majd szombaton 290-re emelkedett. Romániában második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány, itt a hétköznap szokásosnál jóval kevesebb, mindössze 8000 vasárnapi teszt kiértékelését követően is újabb 808 embernél mutatták ki a koronavírust. A heti összesítések azt mutatják, hogy Romániában az utóbbi héten több mint nyolcszázzal - csaknem tíz százalékkal - több új esetet diagnosztizáltak, mint egy héttel korábban. Míg egy hete a napi 1177 új eset számított áltagosnak, hétfőn 1261-re nőtt az utóbbi két hét napi megbetegedéseinek átlaga. Lengyelországban már augusztusban elkezdtek fölfelé döngetni a számok, de itt is a szeptember hozta el a fertőzések igazi felfutását, 18-án áttörték az ezres határt 1017 új esettel.

A hullám, ami elsodorta a minisztert

Ezek a számok most, hogy lassan hozzászokunk ahhoz, hogy nálunk is napi ezer fő körül mozognak az újonnan azonosított fertőzöttek, már nem is tűnnek soknak, legfeljebb a felszökésük dinamizmusa lehet szembetűnő. Mindezek alól kivétel Csehország, ahol nem csak a görbe meredek felfelé ívelése hátborzongató, de a konkrét számadatok is azok. A cseheknél a viszonylag csendes nyár után szeptember elsejéről másodikára mindjárt ugrott egy jelentőset a friss fertőzöttek száma, 256-ról 499-re, majd kisebb hullámvölgyekkel tarkítva a görbe megindult meredeken fölfelé. Szeptember kilencedikén regisztráltak először ezernél több új esetet (1161-et), 17-én jött az újabb ezres mérföldkő elhagyása, akkor már 2135 friss fertőzöttel, míg az eddigi abszolút rekordot a múlt péntek hozta egy újabb ezres ugrással, aznap 3129 új koronavírusos cseh embert azonosítottak.

Koronavírus-vizsgálatra várnak páciensek egy prágai mintavételi állomáson 2020. szeptember 21-én. (Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)
Koronavírus-vizsgálatra várnak páciensek egy prágai mintavételi állomáson 2020. szeptember 21-én. (Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)

Hétvégén aztán estek a számok, de még így is nagyon magasak maradtak. Szombaton 2111 főt, vasárnap 2044 főt jelentettek, az első tehát a pénteken elvégzett teszteken fennakadt emberek számát mutatja, a második pedig a szombati statisztika. Hétfőn még nagyobb zuhanás jött a csúcshoz képest, ma reggel 985 új esetet regisztráltak, ennyi pozitív embert találtak tehát vasárnap folyamán. Viszont míg a munkanapokon az elvégzett tesztek átlagos száma túllépte a 20 ezret, hétvégén ennél eleve jóval kevesebb tesztet végeznek (az átlagos számuk sem ismert), ezért ez a szám csalóka lehet - másrészt a vasárnap közölt 2044 pozitív eset már egy csökkentett, hétvégi üzemmódú tesztelés eredménye volt. Ma már ismét rendes, hétköznapi sűrűséggel tesztelnek, várhatóan a mai napra vonatkozó, holnap reggel közzéteendő számok ismét magasabbak lesznek.

A vírus annyira elszabadult az országban, hogy hétfőn le is mondott a cseh egészségügyi miniszter. Az MTI tudósítása szerint Adam Vojtech azzal adta le hivatalát, hogy bár az első, tavaszi hullámot még sikeresen kivédekezte Csehország, ő most már szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem "új megoldásainak". Utódja Roman Prymula korábbi miniszterhelyettes, a tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős kormánybiztos lesz. Az egészségügyi tárca hétfő reggeli kimutatásából kiderül, hogy Csehországban az aktív fertőzöttek száma mintegy 24 ezer. A kórházakban 513 beteget kezelnek, akik közül 87 állapota súlyos, lélegeztetőgépre szorulnak. Vasárnapig a járványban 503 ember halt meg.

A csehek ezért a következőket lépték meg:

  • Szeptember 10-től újból kötelező a maszkviselés minden zárt térben/épületben és a tömegközlekedési eszközökön. A maszkviselési kötelezettség alól kivételt kaptak a két év alatti gyermekek, a szellemi fogyatékosok, a tömegközlekedési járművek vezetői, színművészek, előadók, házasulók, a bírósági eljárásban résztvevők. Kivételnek számít, az étteremi fogyasztás is. Munkahelyeken az egy irodákban lévők sem kötelesek maszkot viselni, ha közöttük megvan a 2 méteres távolság. Az iskolák (általános és középiskolákban, egyetemeken) közös helyiségeiben is kötelező a maszk viselése, míg az óvodákban nem.
  • Beltéri rendezvényeken 500 főben maximalizálták a résztvevők számát, a kültérieken 1000-ben. Szeptember 9-től Prágában a vendéglátóhelyeknek, éjszakai bároknak éjfél és reggel 6 óra között zárva kell tartani.
  • Szeptember 14-től a fővárosban a hivatalokba, és minden, a nyilvánosság számára nyitva álló épületekbe történő belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, amit a bejáratnál mindenhol ellenőriznek.
  • Szeptember 1-jével 10 napra csökkent a kötelező karantén, illetve a tünetmentes betegek izolációs időszaka. 
  • Csehországban szemafor rendszer működik, ami olyan, mint a mi nyári színkódos koronavírus-világtérképünk, csak itt az országon belüli régiókat színezik ki a járványhelyzet súlyosságának megfelelően. Itt Prága pénteken az országban egyedüliként megkapta a piros színt, ami a legsúlyosabb helyzetet, a járvány ellenőrizhetetlen közösségi terjedését jelenti. A cseh fővárosban százezer lakosra már több mint 200 fertőzött jut. Prágában ezért hétfőtől bezárnak az egyetemek és a főiskolák, és áttérnek a távoktatásra. Eredetileg ez az intézkedés a középiskolákat is érintette volna, de az oktatási intézmények és a szülők tiltakozása miatt a középiskolai távoktatás bevezetését Prágában egyelőre visszavonták.
  • Országos szinten új intézkedésként péntektől kezdve az általános iskolák felső tagozatú (6.-9. osztály) tanulói és tanítói az órákon is kötelesek védőmaszkot viselni. Az új koronavírus-esetek több mint egyötödét ugyanis az utóbbi időben az iskolákban mutatták ki.
  • A járvány közösségi terjedését jelző narancssárga régióból, amely a pirostól egy fokkal alacsonyabb szintű, szombaton 13 volt, míg a kisebb kockázatot jelző zöld járásból három tucat van. A problémamentességet jelző, fehér színű járásokból már csak néhány maradt, elsősorban Észak-Morvaországban.

Érik az újabb szükségállapot

A vezető cseh politikusok már arról beszélnek, hogy nem lehet kizárni a szükségállapot újbóli bevezetését az országban. Ezt a véleményt osztja Andrej Babis kormányfő is, aki pár nappal korábban még azt mondta, nem szabad ijesztgetni az embereket a vírussal. A Právo című lap szerint Babis most már azt mondta: "a helyzet alakulása nem jó. Ami most történik, azzal senki nem számolt." Babis elismerte, hogy a járvány visszatért és komolyan kell venni, ezért hétfőtől felújítják az országos válságstáb tevékenységét is.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter a lemondása előtt, szombaton azt mondta, a szükségállapot újbóli bevezetését akkor mérlegelné, ha a járvány miatt gazdasági intézkedésekre, vagy a tömeges rendezvények korlátozására lenné szükség. Jan Hamácek belügyminiszter szerint már egyenesen a tömegrendezvények felfüggesztésének jött el az ideje. Roman Prymula, a tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos szerint pedig a szükségállapot újbóli bevezetése "logikus lépés lenne, és nagyon valószínű, hogy sor kerül rá". Prymula szerint számítani kell arra, hogy a következő két-három hétben napi 3-4 ezerre emelkedik a fertőzöttek száma. Mintegy három hét kell ahhoz, hogy megmutatkozzon a héten bevezetett szigorúbb óvintézkedések hatása. Tavasszal a szükségállapot március 12-étől május 17-éig volt érvényben Csehországban.

Most még kivárunk, aztán jön a kapkodás?

Bár a régió legtöbb országa a határain belül a rekorddöntögető esetszámok ellenére nem igazán szigorítgat, a Csehországban bevezetett intézkedésekkel párhuzamosan mától Magyarországon is életbe lépett néhány korlátozás. Ezek közül a szórakozóhelyek nyitvatartási idejére vonatkozó például keményebb is, mint az ottani, hiszen nálunk éjfél helyett már este 11-kor zárni kell, hátha akkor még nem kezdődik meg a vírus éjszakai műszakja.

A tavaszi, első hullámmal ellentétben idehaza, mint ahogy a cseheknél is, az új esetek java részét már a fiatalok körében regisztrálják. Ezért állították át a leginkább átfertőződött Prága felsőoktatási intézményeit távoktatásra, és bár a szülői felhördülés miatt ezt a közép- és általános iskolák még megúszták, ha továbbra is így dühöngenek a számok, akkor elkerülhetetlennek tűnik, hogy végül nekik is ez legyen a sorsa. És bármennyire is húzódozik ettől a lépéstől a magyar kormány is - teljesen érthető módon - , ha nálunk sem javul a statisztika, akkor idehaza is megint az internetre kell átköltöztetni a teljes oktatást, nem csak azoknak az intézményeknek a működését, melyeknél már megtörtént a baj.

Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy ő nem az esetszámok, hanem az elhalálozások számának alakulását figyeli, és ha az áldozatok száma ugrik meg, akkor jöhetnek a keményebb intézkedések. Bár az áldozatok száma most már feszt nő, ijesztő megugrásról talán még nem lehet beszélni, legalábbis így láthatja a miniszterelnök, hiszen a szigorítások következő lépcsőjéről még nem beszélt. A szakértők azonban azt mondják, az egy dolog, hogy most javarészt a fiatalok körében terjed a vírus, az néhány héten belül átszivárog az idősebb, veszélyeztetett korosztály köreibe. Akkor pedig várhatóan az elhalálozások száma is meg fog ugrani. Bár az igazán nagy baj még nem történt meg, onnan, ahol most állunk, egyre megugorhatatlanabb feladatnak tűnik az, hogy egyszerre védekezzünk hatékonyan a vírus ellen, és tartsuk mozgásban a magyar gazdaságot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG