3p

Októberben az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított kibocsátás növekedése - erősítette meg pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az iparon belül döntő súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 1,2 százalékkal nőtt. A járműgyártás kibocsátása az előző havi 7,8 százalékoshoz hasonló ütemben 7,6 százalékkal nőtt. A közúti gépjármű gyártásának volumene 7,3, a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 8,8 százalékkal haladta meg a tavaly októberit.

A feldolgozóipari termelés 13 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 10,4 százalékkal emelkedett, tovább élénkült a szeptemberi 6,0 százalék után. A legjelentősebb alágazat, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 36, míg a kisebb súlyú elektronikai alkatrész, áramköri kártyáé 68 százalékkal bővült. A híradástechnikai berendezés gyártása ugyanakkor 76 százalékkal visszaesett.

A villamos berendezések gyártása 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, főként a járműgyártáshoz köthető akkumulátorgyártás felfutásának köszönhetően - jegyezte meg a KSH. A feldolgozóiparból 11 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék termelése négy hónap emelkedés után októberben először csökkent, 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mindkét értékesítési irányban mérséklődtek az eladások: belföldön 4,2, exportra 3,0 százalékkal. A legnagyobb súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 11,6 százalékkal csökkent, a legnagyobb mértékben, 13,1 százalékkal a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás esett vissza.

Az ipari export volumene 1,0 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly októberben. A feldolgozóipari exportértékesítés 38 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 1,5, míg a 17 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 4,7 százalékkal emelkedett. Az ipar belföldi értékesítése 3,1, a feldolgozóiparé 6,4 százalékkal csökkent tavaly októberhez képest. A járműipar belföldi eladásai azonban 10,8 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit a szeptemberi 6,1 százalékos emelkedés után. A számítástechnikai termékek értékesítése 14,4 százalékkal nőtt, ami 3,8 százalékponttal nagyobb a szeptemberinél.

A fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 3,1 százalékkal maradt el a tavaly októberitől, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeké 5,9 százalékkal esett. A beruházási javak belföldi kereslete 1,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, az energia fogyasztás 8,0 százalékkal nőtt. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 4,3 százalékkal nagyobb volt a tavaly októberinél. Az új belföldi rendelések 3,1, az új exportrendelések 4,5 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány október végén 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exportrendelések 6,9 százalékkal, a belföldi rendelésállomány 1,5 százalékkal nőtt.

Az év első tíz hónapjában az ipari termelés 8,2 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához mérve. Az összes értékesítés 65 százalékát adó külpiaci eladások volumene 8,3 százalékkal, míg a belföldi értékesítésé 6,3 százalékkal kisebb volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG