1p
Előreláthatólag októberben szavaz az Európai Parlament plenáris ülése a közlekedési bizottságban elfogadott javaslatról, amelynek szerint az unió egész területén behajthatóvá tennék a közlekedési bírságot
Előreláthatólag októberben szavaz első olvasatban az Európai Parlament plenáris ülése a közlekedési bizottságban elfogadott javaslatról, amelynek értelmében az unió egész területén egységesen behajthatóvá tennék a közlekedési bírságot.

Eddig sokan elkerülték a bírság megfizetését, ha azt külföldön rótták ki rájuk gyorshajtás, ittas vezetés, biztonsági öv bekötésének mellőzése, vagy tilos jelzésnél való megállás elmulasztása miatt. A parlamenti szakbizottságban ellenszavazat nélkül - egyetlen tartózkodás mellett - elfogadott javaslat értelmében elektronikus adatcserét kell rendszeresíteni az EU-tagállamok között annak érdekében, hogy külföldön is utolérje a befizetési csekk az elkövetőt.
   
Az Európai Bizottság által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a nem helyi lakosok a nemzeti közúti közlekedésben mért arányuknál nagyobb arányban követnek el közúti jogsértéseket, különösen sokan lépik át a sebességhatárt. Az EP illetékes szakbizottsága úgy véli, hogy e viszonylagos büntetlenség aláássa a közúti biztonságra vonatkozó célkitűzéseket, és azt az érzést kelti a járművezetőkben, hogy büntethetetlenek, semmibe vehetik a nemzeti közúti közlekedési rendszabályokat.
   
A képviselők egyelőre a négy leggyakoribb szabálysértésre alkalmaznák a készülő jogszabályt, amelyek a következők: a sebességhatár-túllépés, az ittas járművezetés, a biztonsági öv használatának mellőzése és a piros jelzésnél való megállás elmulasztása. E négy jogsértés közös vonása, hogy mind a 27 uniós tagállamban jogellenes cselekménynek számít.
    

Gyorshajtás vagy csigatempó? Mindkettő halálos
Az irányelv-javaslat elektronikus adatcsere-hálózat segítségével olyan, a tagállamok közti információáramlást elősegítő eljárási rendet kíván létrehozni, amely lehetővé teszi a jogellenes cselekményben érintett jármű azonosítását. Az azonosítást követően a jogellenes cselekmény elkövetésének helye szerinti állam hatósága megküldi a jogellenes cselekmény elkövetéséről szóló értesítést a jármű üzemben tartójának, amelyben tájékoztatja a jogellenes cselekmény részleteiről, a megfizetendő pénzbüntetés összegéről, a határokon átnyúló banki átutalásokat a lehető leginkább megkönnyítő fizetési módról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről.
   
A jogkövetkezmény nyomon követése a jogellenes cselekmény kezelésének második fázisa. Mivel a téma az Európai Parlament és a tagállami kormányokat képviselő Tanács úgynevezett együttdöntési eljárása alá esik, a javaslat ügyében egyetértésre kell jutniuk a közlekedési minisztereknek is, és amennyiben a Tanács szövegjavaslata nem teljesen egyezik a parlamenti indítványával, akkor a két uniós intézmény illetékesei igyekeznek összebékíteni az álláspontokat. Ha sikerül kompromisszumra jutniuk, a parlamentnek második olvasatban is meg kell szavaznia a szöveget. Közlekedési miniszteri tanácsülés októberben esedékes.

Mostantól nincs kibúvó: nem számít, ki vezetett
Anyós, mobil, bombázó: mi vonja el a figyelmünket?
A trükközés vége: fizetnek a buszsávban surranók
Motorokkal a gyorshajtás ellen
Jön az új KRESZ! Mi változik?
Minden autópálya-bliccelőt utolérnek

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG