3p
Az osztrák kancellár szerint párbeszédre van szükség.

Az EP döntése a Sargentini-jelentésről nem "ítélet" és nem is "bizonyíték" Magyarország ellen, hanem lehetőség egy párbeszéd elkezdésére és a kifogások kivizsgálására - nyilatkozta Sebastian Kurz osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban.

Tényleg kizárhatják az EPP-ből a Fideszt?

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban (FAS) közölt interjúban arra a felvetésre, hogy a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadásával kezdeményezett eljárással kapcsolatban az EPP-ben egyesek a Fidesz kizárását sürgetik, ő pedig kilátásba helyezte a tagság felfüggesztésének lehetőségét, elmondta, hogy a helyes eljárás a folyamatok pontos szemrevételezése és a kedvezőtlen fejlemények elkerülése. Az európai uniós pártcsaládok tagjai pedig "nagyon is tudnak hatni egymásra informálisan, ahol ez szükséges" - jegyezte meg az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke.

Az EU soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria kormányfője elmondta, hogy a tagállamok EU-s ügyekért felelős minisztereit összefogó Általános Ügyek Tanácsa a következő ülésén foglalkozik a témával. Azokon a területeken, amelyeken a kifogások megalapozottnak bizonyulnak, a magyar félnek utólagos kiigazításokat és javításokat kell eszközölnie - mondta Sebastian Kurz.

Jó úton a menekültválság megoldása felé

Nemmel válaszolt a konzervatív lap azon kérdésére, hogy nevezte-e őt Orbán Viktor magyar kormányfő megbízhatatlan labancnak. Hozzátette: "nagyon korlátozó irányvonalat" képvisel a migráció ügyében, mert úgy véli, hogy az illegális migráció veszélyezteti Európa rendjét, biztonságát és stabilitását. "Ugyanennyire egyértelműen képviselem azt, hogy a jogállamiság és a demokrácia az együttélés alapja Európában" - mondta, megjegyezve, hogy álláspontja valamennyi kollégája előtt ismert.

Az EU-s menekültügyi rendszerrel kapcsolatos soros elnöki törekvésekről szólva hangsúlyozta, hogy a "jó irányba tartó erőteljes mozgás" látható. A "trendforduló" a júniusi EU-csúcs volt, amelyen az állam-, illetve kormányfők megegyeztek arról, hogy az EU-s külső határ védelmét és a származási-, és tranzitországokkal folytatandó együttműködést kell a középpontba helyezni.

Ezzel a megegyezéssel "befejeztük a kötelező elosztási kvótákról évek óta folytatott vitát" - mondta Sebastian Kurz.

Hozzátette, hogy most a "váltás" előkészítése zajlik, "el a kötelező kvótától, amely nem fog megvalósulni, egy kötelező szolidaritás felé", amelyhez ugyan mindenkinek hozzá kell járulnia, "de nem feltétlenül migránsok befogadásával".

"Ami pedig a külső határ védelmét illeti, abszolút jó úton vagyunk", a határátlépések, "érkezések száma 95 százalékkal csökkent 2015-höz képest" - mondta az osztrák kancellár.
Arról is szólt, hogy le kell zárni az Európába irányuló "illegális utakat", és helyettük "legális utakat kell nyitni Európa felé áttelepítési programok révén", amelyekkel az EU-tagállamok számára "elviselhető" számban érkeznének emberek, és így valóban a védelemre szorulóknak segítene az EU.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG