1p
Jelentősen rontotta jövő évi előrejelzését a portugál jegybank, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a szerkezetátalakítási program lazítása veszélyesen megemelné az ország eladósodottságát.

A Banco de Portugal őszi gazdasági jelentésében 1,6 százalékos csökkenésre módosította 2013-as GDP-előrejelzését a nyári jelentésében jelzett stagnálásról. Az új előrejelzés alapján 2013 lesz sorban a harmadik egymást követő év, amikor csökken az ország gazdasági teljesítménye. A portugál jegybank nem változtatott 2012-es 3 százalékos GDP-csökkenést kilátásba helyező előrejelzésén. Az idei három százalékos GDP-csökkenés a legnagyobb mértékű a hetvenes évek óta.

A portugál kormány idén 3 százalékos, 2013-ra pedig 1 százalékos GDP-csökkenéssel számol. Jövő évi GDP-előrejelzését a megszorítások következtében csökkenő lakossági kereslet miatt módosította lefelé a jegybank. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a tényadatok, különösen az export esetében, rosszabbak is lehetnek az előrejelzésben foglaltaknál. Az export jövőre a jegybank várakozásai szerint 5 százalékkal növekszik az idei 6,3 százalék után. A lakossági fogyasztás ugyanakkor 3,6 százalékkal csökken az idei 5,8 százalékos visszaesés után.

Portugália a 78 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomag fejében 2012 közepe óta kiadáscsökkentéseket és adóemeléseket magában foglaló költségvetési kiigazító programot hajt végre. Pedro Passos Coelho miniszterelnök 2013-ra az ideihez képest 5,3 milliárd eurós deficitcsökkentő programot jelentett be jövedelem-, vagyon- és tőkenyereség adók emelése révén. A belföldi kereslet további csökkenését maga után vonó intézkedések a recesszió elmélyülésének veszélyét vetítik előre.

 

A jegybank őszi előrejelzésében rámutatott, hogy gazdasági szerkezetátalakítási program lazítása "az államadósság növekedését vonná maga után, ami veszélybe sodorná a törlesztés fenntarthatóságát". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormánynak az adók emeléséről a kiadáscsökkentésre kellene áthelyeznie költségvetési kiigazító erőfeszítéseinek súlypontját. Az idei költségvetési hiány is azért tévesztett célt - írja a jegybank jelentése - mert a mélyülő recesszió miatt az adóbevételek elmaradtak a tervezettől. "Ebben a helyzetben nem ajánlatos késlekedni a gazdasági növekedést támogató pénzügyi kiigazítások végrehajtásával" - mutatott rá a jegybank őszi gazdasági jelentésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG