2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lapértesülés szerint bőven húsvét után jöhet érdemi lazítás a mostani szabályokon - április közepére sikerülhet annyi oltást beadni, hogy az iskolákat és a vendéglátóhelyek teraszait megnyissák.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban azt mondta: az újranyitást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva. Beszélt arról is, hogy az operatív törzset bízta meg azzal, hogy készítse el az újraindítási tervet, amelynek kulcseleme az oltások száma - az szerepeljen benne, hogy mi történjen, ha az oltottak száma elérte a 2,5 millió, a 3 milliót, a 3,5 milliót, 4 milliót.

Az Index szombaton egy értesülésre hivatkozva ebből a készülő tervből hozott nyilvánosságra néhány részletet. Eszerint április 19-e lehet az első enyhítések dátuma - a lap szerint ez persze nem kőbe vésett dátum, a beoltottak számának ekkorra el kell érnie a legalább a két és fél millió főt ahhoz, hogy valóban elkezdődjön a nyitás.

A lap azt írja: elsőként az iskolai oktatás indulhat újra, és a vendéglátóhelyek szabadtéri teraszai nyithatnak majd ki. A második körben - ha a 3 millió főt is eléri az oltottak száma- , ismét kinyithatnak a szállodák - írja az Index. A lap úgy tudja, a készülő menetrendbe beépítik azt is, hogy egy ideig zárt légterű helyeket csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatnak majd.

Hivatalos közlés természetesen nincs még a témában, a nemzeti konzultáció eredményeit is épp csak ma tették közzé - a kormányzati kommunikáció szerint ennek eredményére is támaszkodnak majd a nyitási menetrend meghatározásakor. Érdemes fenntartásokkal kezelni a mostani közléseket - korábban volt már több olyan nyilvánosságra hozott értesülés is (például az FFP2 minősítésű maszkok használatának kötelezővé tétele vagy a régiókra, megyékre vonatkozó eltérő szabályok bevezetése), amelyeket a kormányzat cáfolt, valótlannak minősített.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Otthon Startos projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG