2p
Viszont még mindig nem születik elég gyerek.

A KSH legfrissebb adatai szerint kevesebb gyerek született, de jóval kevesebben is haltak meg az év első öt hónapjában, mint tavaly. Az élveszületések száma 1,7 százalékkal 36 100-ra csökkent, míg a halálozások száma 12 százalékkal, 53 054-re módosult. Ezzel a természetes fogyás 16 954 fő volt, ami 6351-gyel kevesebb az egy évvel korábban mért adatnál.

Az év mind az öt hónapjában lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés februárban történt, ekkor az elhunytak szökőnaphatástól megtisztított száma 23 százalékkal csökkent.

Lakodalom lakodalom hátán

A házasságkötések száma jelentősen megugrott az év első felében, ötödével többen járultak az oltár elé, mint tavaly – összesen 16 292 párt adtak össze. A szökőnaphatást figyelembe véve a házasságkötések száma 21 százalékkal nőtt májusig. Úgy tűnik, az év eleje a legkedveltebb esküvői időszak, februárban több mint harmadával többen tartottak ekkor lagzit 2015-höz képest.

A házasságkötések számának alakulása és a lineáris trend. Forrás: KSH / Privátbankár.hu

Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,5 ezrelékponttal 4,2 ezrelékre csökkent. Az év első öt hónapjában ezer élveszületésre 4,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedést jelentett az előző év január–májusihoz képest. A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG