3p

Hiába csökkent a halálozások száma, a születéseké nem nőtt. A legnagyobb a természetes fogyás a fővárosban, a legkisebb Pest vármegyében.

Az előzetes adatok szerint 2023 márciusában 7004 gyermek született, és 11 606 fő halt meg. A születések száma a 2022. márciusival azonos volt, míg a halálozásoké 7,3 százalékkal, a házasságkötéseké 32 százalékkal csökkent – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss demográfiai jelentésében.

2023 márciusában:

  • 7004 gyermek született, ugyanannyi, mint egy évvel korábban.
  • 11 606 fő vesztette életét, 7,3 százalékkal, 920 fővel kevesebb, mint 2022 márciusában.
  • A természetes fogyás a 2022. márciusi 5522-vel szemben 4602 fő volt.
  • 3089 pár kötött házasságot, ez 32 százalékkal, 1457-tel kevesebb a 2022. márciusinál.

A közlemény azt írja, 2022. április és 2023. március között:

  • 89 799 gyermek jött a világra, 0,7 százalékkal, 611-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Idén január–márciusban 7,1 százalékkal nőtt a születések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,55 volt, ami megegyezik a megelőző 12 hónapra számított értékkel.
  • 131 883-an haltak meg, 12 százalékkal, 18 272-vel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Az idei év első negyedévében a halálozások száma 10 százalékkal csökkent 2022 azonos időszakához képest.
  • A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 42 084 fő volt, ami 30 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 59 745 fős értékénél.
  • 60 061 pár kötött házasságot, 15 százalékkal, 10 269-cel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január–márciusi időszakában 39 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,6 halálozás jutott. Az élveszületés arányszáma megegyezett a 2021. április–2022. márciusi értékkel, míg a halálozásé 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt, ennek következtében a természetes fogyás 1,8 ezrelékponttal 4,3 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 6,2 ezrelék volt, 1,0 ezrelékponttal kisebb, mint az egy évvel korábbi időszakban – írják.

Jóval kevesebb házasságkötés történt, mint egy éve. Fotó: Depositphotos
Jóval kevesebb házasságkötés történt, mint egy éve. Fotó: Depositphotos

Az elmúlt 12 hónapban a születések száma a régiók felében nőtt, a többiben csökkent a megelőző 12 hónaphoz képest. A születések száma leginkább Pest régióban és Észak-Magyarországon emelkedett, míg a legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt.

A halálozások száma az összes régióban csökkent a megelőző 12 hónaphoz képest. A legnagyobb mérséklődés Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön, a legkisebb a fővárosban és Pest régióban következett be.

A természetes fogyás mindegyik régióban csökkent, a leginkább Pest régióban, a legkevésbé Budapesten.

A házasságkötések száma az összes régióban elmaradt a megelőző 12 hónap értékétől. A legnagyobb visszaesés Budapesten, valamint Közép-Dunántúlon, a legkisebb Dél-Dunántúlon volt – zárul a KSH tájékoztatása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG