3p
Az adatokból is látszik, már nem a munkanélküliség, hanem a munkerőhiány a legnagyobb baj. Mintegy 4,4 millióan dolgoztak tavaly ősszel, a munkanélküliségi ráta is jócskán, 1,7 százalékponttal csökkent.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisebb adatai szerint tavaly szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 3,3 százalékkal magasabb, 4 millió 414 ezer fő volt. A 142 ezer fős növekedés szinte teljes egészében az elsődleges munkaerőpiacon következett be, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 16 ezer fővel csökkent, míg a külföldi telephelyen dolgozók száma a mintavételi hibahatáron belül némileg nőtt.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 364 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,5 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,9 százalékkal, 2 millió 366 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 3,2 százalékkal, 1 millió 998 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 61,2 százalékra javult.

A fiatal (15–24 éves) foglalkoztatottak létszáma 311 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,1 százalékponttal, 29,2 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 83,0 százalékra, utóbbiaké 4,2 százalékponttal, 51 százalékra.

A 20–64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 72,5 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,7, a nőknél 65,6 százalék.

4,5 százalékra csökkent a munkanélküliség

2016. szeptember–novemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 76 ezer fővel, 208 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent. Azonos mértékű javulás mellett, a férfiakat némileg alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, mint a nőket - írja a KSH.

Szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 42 ezer fővel, 110 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 34 ezer fővel 98 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal 4,6 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,3 százalékponttal, 11,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,6 százalékponttal, 3,9 százalékra, míg az utóbbiaké 1,5 százalékponttal, 3,8 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,1 hónap; a munkanélküliek 46,3 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG