3p
10-es skálán 8-asra értékeli a brüsszeli megállapodást Lázár János, aki "fut is haza, hogy küldje a papírokat". Új beszállítói programot és önerő-alapot indít a kormány, támogatással és szigorral, de minden forrást megpróbálunk lehívni.

Lázár János sikeres tárgyaláson van túl Brüsszelben, az Európai Bizottság 5 százalékos korrekció mellett hajlandó újranyitni a 15 magyar operációs programból 10 befagyasztott projektcsalád pénzcsapját. Ez azt jelenti, hogy a teljes forrás 5 százalékának megfelelő, nagyjából 250 millió eurót (75 milliárd forint) csak akkor nem veszítjük el, ha más célra tudjuk felhasználni. Nem lesz egyszerű, hiszen az új pályázatokat még év végéig ki kell írni, és döntésnek is születnie kell.

A sajtótájékoztatón: Lázár János, a tolmács és Hahn biztos.



Lázár 10-es skálán nyolcast ad magának

Lázár János brüsszeli sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy korábban 25 százalékos forrásvesztés is előkerült Magyarország kapcsán. Az EU legnagyobb problémája velünk az volt, hogy számos projektnél előírás volt a kötelező mérnöki kamarai tagság, illetve a magyar nyelv felső fokú ismerete, amelyek alkalmasak voltak a verseny szűkítésére. Johannes Hahn, a területért felelős uniós biztos jelezte, a korrekció mértéke 2 és akár 100 százalék között is lehet, szerinte Magyarország esetében méltányos megállapodás született. Hahn szerint az EU nem engedheti meg, hogy ilyen esetekben megengedő legyen, hiszen fontos, hogy a közös szabályokat mindenki betartsa. Lázár azt mondta, hogy a 2 százalékos korrekcióval lett volna a legelégedettebb, de így sem csalódott, a megállapodást amúgy 10-es skálán 8-asra értékelte.

Beszállítói előleg és újabb önerő-alap

Lázár János Brüsszelben: 10-ből nyolcas.



A korrekció mértéke mellett Lázár arról is megegyezett Hahnnal, hogy a biztos és csapata segít Magyarországnak abban, hogy miként tudja csökkenteni a forrásvesztés kockázatát. Nemcsak folyamatos párbeszédet jelent ez - melynek keretében Lázár majd mindig emlékeztetni fogja tárgyalópartnerét, hogy ő "Magyarország barátja" -, hanem "a magyar kormány támogatással és szigorral fog fellépni". Lázár János bejelentette, hogy ennek keretében október 1-jétől újabb önerő-alapot hoz létre a pályázó vállalkozóknak és önkormányzatoknak, 30%-os előleget biztosítanak a beszállítóknak és az önkormányzatokat külön támogatni fogják, hogy a forrásokat le tudják majd hívni.
Mivel a környezetvédelmi programokban nagy az elmaradásunk, a kormány úgy döntött, hogy a pályázatok menedzselését átveszi az állam azoktól az önkormányzatoktól, ahol nagy a lemaradás.
Megismételte, 2014-ben a szaktárcáktól megvonják azt a pénzt, amennyi forrást idén buknak.

Lázár arról is beszélt, a következő programozási időszakban (2014-2020) a források nagy részét, 60 százalékát gazdaságfejlesztésre költik, és ezeknél a pályázatoknál érvényesítik majd az EU prioritásait. A következő uniós költségvetési ciklusban törekedni fognak egy partneri együttműködés kialakítására, erről is tárgyalt ma a két politikus.

Mikor jön a pénz?

A befagyasztott összegekről Hahn azt mondta, ha október végéig befutnak a költségigazolások, azok kifizetésével nem is lesz gond. Lázár jelezte is, hogy "rohan haza, hogy a papírokat időben elküldje", mint mondta, már csak adminisztratív és technikai akadályai vannak annak, hogy pénz megérkezzen.

"Most már rajtunk múlik" - mondta az 5 százalékos korrekció lehetséges újrafelhasználásáról és a beragadt pénzek kifizetéséről a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG