2p

Amerikai katonák is megsebesültek Irakban, amikor rakétatámadás érte bázisukat - közölték amerikai katonai illetékesek szombaton.

Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tájékoztatása szerint a hadsereg néhány tagját "traumás agysérüléssel" vizsgálják. A támadással kapcsolatban azt írták, hogy több ballisztikus és más típusú rakéta vette célba az Al-Aszad légitámaszpontot, de az eszközök közül csak néhány csapódott be, a többségét sikerült elfogni.

A támadás elkövetőjeként az iraki Iszlám Ellenállás nevű, Irán által támogatott milícia jelentkezett, amely közleményében az "amerikai megszállók" elleni további támadásokat ígért, a rakétatámadást pedig megtorlásnak minősítette a Gázai övezetben Izrael által folytatott hadműveletekért.

Az incidens után az ENSZ főtitkárának Irakért felelős különleges képviselője annak az aggodalmának adott hangot, hogy Irak, kormányának erőfeszítései ellenére, mélyebben belekeveredhet a konfliktusba, és eredménytelen maradhat kísérlete a feszültség kiterjedésének megakadályozására.

Hétfőn Irán Iszlám Forradalmi Gárdája ballisztikus rakétákkal támadott észak-iraki célpontokat, amelyek a teheráni indoklás szerint az "izraeli Moszad kémbázisai voltak". Az Egyesült Államok felelőtlennek és pontatlannak minősítette az iraki terület ellen végrehajtott iráni támadást. Október közepe, a Hamász Izrael elleni támadását követően kialakult háborús konfliktus óta mintegy 140 alkalommal érte támadás az Egyesült Államok Irakban és Szíriában állomásozó tagjait, akik az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció tagjaként szolgálnak a térségben.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG