Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p
Az amerikai elnökök korábban is lemondták az észak-koreai diktátor-dinasztia tagjaival való találkozást, tartván attól, hogy csak saját presztízsét növelné az aktuális kedves vezető, tárgyalási eredmények nélkül. Úgy néz ki, most is jobb lenne elkerülni ezt a helyzetet.

Egy Trump és Kim Dzsongun találkozó problémás mivoltát egy politikai elemző foglalta össze a CNBC-nek nyilatkozva. Szerinte az egyik legfőbb probléma, hogy Trump kevéssé érti az észak-koreai komplex politikai rendszert, nem olvas utána, és noha ezt megtehetik a tanácsadók, ők most el vannak foglalva saját helyzetükkel (utalva ezzel az új nemzetbiztonsági főtanácsadó, John Bolton kinevezésére).

Az ellenség felkészült

Ezzel szemben az észak-koreaiak jó alaposan felkészültek, úgy jelennének meg a tárgyalásokon, hogy az összes szóba jöhető témakör minden részletét alaposan tanulmányozták, mindenre lenne valamilyen frappáns, esetleg meghökkentő mondanivalójuk. A szakértő szerint például azzal kezdődhetne a megbeszélés, hogy Kim Dzsongun 40 perces beszédet tart az egykori koreai háborúban elkövetett amerikai háborús bűnökről (mellesleg a háború azóta sincs lezárva, csak tűzszünet van érvényben, 65 éve). Felmerül a kérdés, hogy Trump hogy bírná ezt a szóáradatot, kell-e neki, hogy végighallgassa ezt kis rakétaemberétől, ahogy korábban nevezte?

Aknamező

A két vezető elvileg május végén találkozna, de egyelőre semmilyen részletes menetrend nem lett kialakítva, nincs hely és időpont, és nem tudni, kik vennének még részt a találkozón, sőt, hogy ott lenne-e a Bolton, aki korábban az Észak-Korea elleni megelőző csapást szorgalmazta. A Georgetown University professzora, Michael  J. Green szerint az Észak-Koreával való tárgyalás egy aknamező, ahol a tárgyalófél csapdák sorozatát állítja. Ebben több évtizedes tapasztalatuk van, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsát is állandóan megpróbálták kijátszani, megvezetni.

A szakértő szerint azt, hogy ezt kezelni tudják, alacsonyabb rangú diplomaták csoportjának kéne kidolgozni egy megfelelő tervet, de erre a hátralévő szűk 8 hét nem elegendő. Így komoly kockázata van a csapdába futásnak, és ez nem azért kellemetlen, mert nem történik megegyezés, esetleg nem jutnak semmire, hanem azért, mert ha az amerikai elnök találkozik az észak-koreai diktátorral, ezzel gyakorlatilag elismeri őt, és ettől eddig minden elődje ódzkodott.

Kína már megvan neki

Kim Dzsongun máris így is learatott egy babért, amikor a közelmúltban a kínai elnökkel találkozott, de Kína egyrészt korábban baráti viszont ápolt a dinasztiával, másrészt a kínai párt, miután már sok évtizede van hatalmon, igen tapasztalt az ilyen helyzetek kezelésében, valószínűleg tisztában vannak Kim Dzsongun összes lehetséges trükkjével, melyeket éppen ezért velük meg sem próbál eljátszani. Ráadásul nem is nagyon nyilatkoztak a felek, hogy mi hangzott el Pekingben, mire jutottak és mire nem.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megmerevedtek a frontok Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:30
A fogyasztói árak augusztusban ugyanúgy átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, mint júliusban.
Makro / Külgazdaság Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 08:29
Nyelvvizsgára kellett volna jelentkeznie azoknak az orosz állampolgároknak, akiknek október 13-ig el kell hagyniuk Lettországot. Jövőre további 3400 ember költözhet kényszerből.
Makro / Külgazdaság Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 06:58
A moldáv kémelhárítás korábbi vezetője a magyar fővárost látta ideálisnak arra, hogy belarusz hírszerző tisztekkel találkozzon. Hétfő délután fogták el.
Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG