2p

Kisebb áresést láthattunk a hazai kutakon, pedig a nemzetközi tőzsdei árak alapján akár komolyabb csökkenés is lehetett volna. Tovább mérséklődhet az üzemanyagok ára a jövő héten.

Meglehetősen óvatosan vágta a Mol az üzemanyagok árát, sőt a többes szám nem is teljesen helyes, hiszen a gázolaj egy hete változott utoljára, és a mögöttünk hagyott héten nem módosult az ár. Ennek a típusnak az átlagára így továbbra is 600 forint, míg a benzin immár a lélektani szint alatt van – írja szombat reggeli cikkében a szintén a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, az Mfor.

Laptársunk azt írja, ezúttal is kilenc olyan ország volt, ahol a magyar áraknál kevesebbet kellett fizetni a benzinért, így régiós rangsorban sem változott a magyar árak helyezése.

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő hangsúlyozza ugyanakkor, gázolajnál az egy héttel korábbi helyezéshez képest érdemi visszaesést láthattunk. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a nemzetközi piacokon mind az olaj, mind a finomított termékek olcsóbbá váltak, ám itthon nem volt érdemi változás, így a múlt héthez képest további három országban is olcsóbb lett a gázolaj ára. Mindez azzal járt, hogy a régióban is romlott a helyezésünk és egy országban olcsóbb lett a gázolaj.

A horvát kutak megelőztek: ott olcsóbb a dízel
A horvát kutak megelőztek: ott olcsóbb a dízel
Fotó: MTI / Varga György

A cikk megjegyzi, az egész hetet tekintve komoly áresést láthattunk az olaj esetében: az Európában irányadó Brent jegyzése 71 dollár alá esett pénteken, ami az idei év legalacsonyabb szintje, ennél olcsóbb olajárat utoljára tavaly decemberben láttunk. A kínai és az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak, az OPEC+ csökkenő piacbefolyásolási képessége, valamint bőséges szabad kapacitása azt jelenti, hogy az olaj piacán a következő hetekben sem várható érdemi fordulat.

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő legfrissebb cikkét teljes egészében ide kattintva olvashatja. >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG