3p
A szlovák kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy tegyen valamit, miután nemrég megöltek egy újságírót, aki korrupciós ügyekkel, valamint a szlovák kormány és az olasz maffia közti kapcsolatokkal foglalkozott. Fico miniszterelnök meneszti belügyminiszterét, hogy ez elég-e, a szlovák-magyar Most-Híd párton múlik.

Robert Kalinák nem csak belügyminiszter, hanem miniszterelnök-helyettes is volt, Fico szövetségese. Ő maga úgy indokolta távozását, hogy az ország stabilitása érdekében kell ezt meglépnie. Kalinák a második miniszter, akinek a botrány kirobbanása óta le kell mondania: korábban Marek Madarics kulturális miniszter távozott. Ez azonban nem volt elég: szombaton 40 ezres tömeg tiltakozott Pozsonyban Fico kormánya ellen, ami a független Szlovákia legnagyobb tüntetése volt.

Brutális gyilkosság

A szlovák kormányválság akkor alakult ki, amikor Ján Kuciak újságírót, aki mindössze 27 éves volt, és menyasszonyát, Martina Kusnírovát holtan találták lakásukban, a fiatal párt agyonlőtték. Kusniak korrupciós ügyekre és csalásokra specializálódott, oknyomozó újságíró volt. Cikkei olyan személyekről is említést tettek, akik üzleti kapcsolatban voltak a most távozó belügyminiszterrel. A koalícióban részt vevő Most-Híd párt szerint a nyomozás ideje alatt belügyminisztersége összeférhetetlenséget jelent, így tegnapig adtak neki ultimátumot a távozásra, mondván, ha ez nem történik meg, kilépnek a koalícióból és akkor összeomlik a kormány.

Maffia

A rendőrség bejelentette, hogy az újságíró halála vélhetően összefüggésben volt egy folyamatban lévő nyomozással, amely magasrangú szlovák politikusok és egy olasz bűnözői szervezet közötti kapcsolatokat próbálta felgöngyölíteni. A hónap elején a rendőrség letartóztatott hét olaszt, akiket az újságíró nevezett meg, de 48 órán belül mindegyiküket szabadon engedték. Fico egyik közeli munkatársa, Márai Trosková a The Guardian szerint közeli kapcsolatban volt az egyik letartóztatott, majd szabadon engedett olasszal.

Az általános felháborodás alapját az adja, hogy egy oknyomozó újságírót, aki a kormány és a maffia ügyeiben kutakodik, nyilván nem véletlenül és nem akárki gyilkol meg brutálisan, ráadásul élettársával együtt. Az nem valószínű, hogy a kormány lenne a dolog mögött, ellenben a maffia minden további nélkül szóba jöhet, hisz hasonló módszereket alkalmaznak évtizedek óta. A kormány persze annyiban vétkes lehet a tiltakozók szemében, hogy ilyen gyilkos szervezettel tartott kapcsolatot.

Maradhat-e Fico?

Hogy végül elég-e a belügyminiszteri lemondás, vagy a kormányfőnek is mennie kell, az lényegében a Most-Híd párton múlik. Ők döntenek, hogy ezek után maradhat-e a koalíció, vagy így sem támogatják tovább, netán további követeléseket támasztanak. Fico még múlt héten azt ígérte, hogy olyan megoldásokat fog javasolni a koalíciós partnerének, ami megfelel nekik, és hajlandó velük tovább tárgyalni. A miniszterelnök vélhetően bármire kész, hogy megtartsa hatalmát, a kérdés még az, hogy a tiltakozók is megelégszenek ennyivel, vagy addig fog tartani az elégedetlenség, amíg a köztársasági elnök mégiscsak kiírja az előrehozott választásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG