3p
Felmentette a kémkedés vádja alól egy isztambuli bíróság Erdem Gült, a Cumhuriyet című, kormánykritikus török napilap ankarai tudósítóját abban a perben, amely a lap 2015 májusában megjelent cikke miatt indult.
Recep Tayyip Erdogan török elnök EPA/SEDAT SUNA

Az isztambuli ítélőszék szerint Gül nem vétkes "az állam biztonsága, illetve bel- és külpolitikai érdekei szempontjából titkosságot igénylő információinak politikai vagy katonai kémkedés céljából történő megszerzése és közzététele" bűntettében.

Az újság annak idején fényképeket közölt, amelyek szerinte arról tanúskodtak, hogy a török titkosszolgálat kamionjai fegyvereket és lőszereket szállítottak Szíriába 2014 januárjában. A török vezetés a cikk után elismerte, hogy a Szíriába tartó teherautók a titkosszolgálathoz tartoztak, de szerintük azok az ott élő török ajkú türkmén kisebbségnek vittek segélycsomagokat. A népcsoport fegyveresei akkoriban mind Bassár el-Aszad kormányerői, mind az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai ellen harcoltak.

A főszerkesztőt is letartóztatták

A Cumhuriyet korábbi főszerkesztőjét, Can Dündart és Gült 2015 novemberében tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy titkosságot igénylő állami információkat tettek közzé kémkedés céljából. Fegyveres terrorszervezet tudatos és szándékos támogatásával is gyanúsították őket. Tettükkel a vád szerint az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán török hitszónoknak és hálózatának nyújtottak segítséget. Ankara őt tette felelőssé a későbbi, 2016. július 15-i puccskísérletért, mozgalmát pedig terrorszervezetnek minősítette.

A török alkotmánybíróság 2016 februárjában úgy döntött, hogy a hatóságok megsértették a vizsgálati fogságban tartott két újságíró jogait, s azonnali szabadlábra helyezésüket rendelte el.

2016 májusában a bíróság államtitkok kiszivárogtatásáért Gült első fokon 5 év, míg Dündart 5 év 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Dündar később Németországba távozott, majd a 2016. júliusi puccskísérlet után lemondott a főszerkesztői pozícióról.

Új eljárás

A török legfelsőbb bíróság idén március elején a 2016-os döntést semmissé nyilvánította, és olyan új eljárás indítását kezdeményezte, amelyben Dündart összesen 15 évtől 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják. A testület ugyanakkor Gül felmentését javasolta arra hivatkozva, hogy az ő esetében az államtitkok megszerzésénél nincs bizonyíték "különös erőfeszítésre".

Áprilisban egy isztambuli bíróság letartóztatási parancsot adott ki Dündar ellen, és egyúttal arra kérte a török kormányt, hogy helyeztesse a volt főszerkesztőt az Interpol vörös körözési listájára, valamint kezdeményezze kiadatását. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint a Cumhuriyet aláássa országa nemzetközi tekintélyét.

Tizennégy újságírót ítéltek el

Szintén idén áprilisban terroristaszervezetek támogatása miatt nem jogerősen súlyos börtönbüntetésekre ítélték a lap tizennégy munkatársát. Azzal vádolták őket, hogy védelmezik és támogatják az Ankara által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt kurd szakadár szervezetet, a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Frontot, valamint a 2016-os puccskísérletért okolt gülenista hálózatot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG